Hirdetés

A kulturális tárca nem vette meg a szatmári Pannónia szállót

A Szatmár Megyei Tanácsra szállt át a szatmárnémeti Pannónia Szálló elővásárlási joga, mivel múlt héten lejárt a művelődési tárca számára rendelkezésre álló időszak, a minisztérium pedig nem jelezte, hogy szándékában állna megvenni az ingatlant – tudtuk meg Csehi Árpád megyei tanácselnöktől.

Babos Krisztina

2011. augusztus 30., 08:212011. augusztus 30., 08:21

 Az épület „A” kategóriás műemlék, ezért ha a tulajdonosa el akarja adni, először köteles a minisztériumnak felajánlani megvételre. Ha pedig a tárca nem akarja megvásárolni, az elővásárlási jog az önkormányzatokra száll – először a megyeire, majd pedig a városira. „Olyan ez, mintha zsákbamacskát akarnának vásároltatni velünk – magyarázta a tanácselnök. – Az ötsoros értesítőben nem szerepel eladási ár, sőt még irányár sem, és arról sem tájékoztatnak, hogy mire kötelez, ha kinyilvánítjuk, hogy megvásárolnánk az ingatlant.” Csehi elmondta: megbízza az önkormányzat jogászait, hogy nézzenek utána annak, milyen lehetőségei vannak a tanácsnak, mivel az ingatlant ajánlatos lenne megvenni. Az elnök szerint nemcsak a vételárat kellene pontosan tudni ahhoz, hogy tervezhessenek, hanem azt is, hogy mennyit kell az ingatlan rendbetételére költeni, ez ugyanis „szét van verve”. Csehi szerint az, hogy ismét használhatóvá tegyék a hajdani szállót, akár 6–10 millió euróba is kerülhet.

Kelemen Hunor művelődési miniszter néhány hónapja újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: azt látná jónak, ha az épület ismét köztulajdonba kerülne. Azt ugyan nem volt hajlandó elmondani, hogy ez alatt pontosan mit ért, azonban sokak úgy értelmezték a szavait, hogy a tárca készül megvásárolni a város jelképének számító szecessziós épületet. A Krónika ez irányú érdeklődésére Csehi Árpád elismerte: ő is abban reménykedett, hogy a tárca veszi meg, és sajnálattal vette tudomásul, hogy a tárca pénzügyi kerete nem bizonyult elégségesnek. Hozzátette: egyeztet a pártok vezetőivel és az önkormányzati képviselőkkel arról, hogy elkezdjenek-e tárgyalni az ingatlan tulajdonosával. A megyei tanácsnak mindössze 15 napja van arra, hogy döntést hozzon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés