
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat
A járványhelyzet világszerte átírta a mindennapokat, ám a nehézségek ellenére a különböző szervezeteknek sikerült olyan megoldásokat találniuk, amelyeknek köszönhetően a korlátozások nem bénították meg teljesen a működésüket. A marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat ebben az időszakban is jól állta a sarat azzal együtt, hogy nem tudtak a terveikhez mérten haladni.
2021. február 08., 19:492021. február 08., 19:49
Az akadályozó tényezők ellenére sikeresen végezték legfőbb, mottójukban – a hit védelme és a szegények szolgálata – is rögzített feladataikat. „Az időseink kezét nem engedtük el, kapcsolatban voltunk velük, önkéntesek segítettek a vásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, lelki támaszt nyújtani ebben a nehéz és még magányosabb időszakban” – tájékoztatta a Krónikát Gyenes Csenge, a Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat ifjúsági vezetője. Elmondta, a keresztény értékek és a humanitárius elvek képezik tevékenységeik alapjait.
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat
„Az időseket megcélzó tevékenységek máltai klubfoglalkozás keretén belül történnek, ahova heti szinten akár többször is bejönnek. Itt teadélutánok és kávézások várják őket, emellett kellemes beszélgetések is. Kis közös mulatozásokat is szervezünk névnapok és születésnapok alkalmával” – avatott be a szeretetszolgálat munkatársa. Jelezte: az idősek testi és szellemi gondozására is figyelnek. A programban tornaórák, kirándulások és különböző kulturális események szerepelnek.
„A hit élet alapja a hit megtartása, ezt erősíti a bibliaklub is. De emellett szervezünk élő rózsafüzért, ami azt jelenti, hogy a város hét katolikus temploma között élő zarándoklatot szervezünk és az utcán elmondjuk a rózsafüzért vagy a főtéren keresztutat szervezünk. Ide csatlakozhat bárki. Mindenféle zarándoklaton részt veszünk, többek között a csíksomlyóin is. A Máltai Szeretetszolgálatnak van egy lelki vezetője, aki a lelkinapok alkalmával is gondoskodik az idősekről” – egészítette ki az ifjúsági vezető.
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat
A jövőben is számíthatnak jobbnál jobb programokra, és ha a helyzet megengedi, akkor az elhalasztott események pótlására is sor kerülhet. „Egy nagyobb programot megemlítve ettől az évtől indul a marosvásárhelyi szeretetszolgálatnál a »Guruló étkeztetés« nevű program, mely keretén belül egyedülálló, idős, kisnyugdíjas személyeknek biztosítunk meleg ételt, naponta, hétfőtől péntekig; ugyanakkor napi kapcsolattartást, támogatást és a kedvezményezettek figyelemmel kísérését is” – ismertette Gyenes Csenge.
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!