
Eszmecsere a temetőfoglalásról. A tusványosi panelen elhangzott: Románia megsértette a Magyarországgal kötött hadisírgondozási egyezményt
Fotó: Pinti Attila
A magyar Honvédelmi Minisztérium illetékese szerint az úzvölgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt.
2019. július 24., 17:122019. július 24., 17:12
2019. július 25., 11:322019. július 25., 11:32
A bejelentést Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tette szerdán Tusnádfürdőn, az úzvölgyi katonatemetőről, valamint a Hargita és Bákó megye közötti határvitákról szervezett pódiumbeszélgetésen.
Kovács Vilmos az MTI kérdésére kijelentette: az osztrák-magyar monarchiában a nemzetiséget a katonai nyilvántartásban nem tüntették fel. Ténynek tekintette azonban, hogy az öt hősi halott magyar állampolgár volt, és a magyar honvédség kötelékében szolgált. „Akit a magyar honvédséghez hívtak be katonának, az nem lehet egy velünk szemben álló fél hősi halottja” – jelentette ki a történész ezredes. Úgy vélte, ha valaki a magyar hadseregben szolgált katonák román nemzetiségére hivatkozik, annak „rossz vágányra tévedt a vonata”.
Az ezredes azt is nyomatékosította, hogy a temetőben kialakított román parcella félszáz betonkeresztje jelentős részét magyar katonák sírjaira állították. Megemlítette: a temető korábbi – magyar támogatással végzett – felújítása során kihelyezett 600 fakeresztre olyan jelkép (kardot és sisakot ábrázoló táblácska) került, ami nemzetiségtől függetlenül érvényes valamennyi hősi halált halt katonára. Ezzel szemben a temető román parcellája ötven betonkeresztjére „ismeretlen román katona” felirat került, ami megbillenti a temető korábbi egyensúlyát.
Kovács Vilmos: „a temető eredeti helyzetét kell visszaállítani, semmi más nem elfogadható”
Fotó: Pinti Attila
Felidézte:
Úgy tekintette, hogy a temető tíz évvel a háború után a román hatóságok által végzett újratemetések során jött létre. Ezt azonban egyértelműen sikerült cáfolni. Megemlítette: a román fél eleinte azt képviselte, hogy a temetőben 149 román katona nyugszik, később azt, hogy 19 ismert és három ismeretlen, a legutóbbi román álláspont már nyolc ismert és három ismeretlen román katonát említ. „Most 3+3 a helyzet” – jegyezte meg. Azt is hozzátette, hogy három, név szerint ismert, románnak tekintett hősi halottra vonatkozóan még nem kerültek elő adatok, „a három ismeretlennel pedig nincs mit kezdeni”.
- jelentette ki az ezredes.
Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára a beszélgetésen kijelentette: a magyar kormány a történeti hűség, a szakmaiság szempontjait és a jogi normák betartását próbálja érvényesíteni a katonatemető ügyében. A politikus szerint Románia megsértette a Magyarországgal kötött hadisírgondozási egyezményt. Felidézte: a megállapodásba annak idején nem is írtak bele szankciókat, hiszen nyilvánvaló volt mindkét fél számára, hogy közös az érdek. Megemlítette:
Az MTI kérdésére, hogy tárgyaltak-e a romániai Hősök Emléke Országos Hivatallal (ONCE) a temető 2011 és 2015 között magyar állami támogatással történt felújításáról, Kovács Vilmos kijelentette: ilyen esetekben a hatósági engedélyek beszerzése a műveleteket végző civil szervezetekre és önkormányzatokra hárul. Nehezen tartotta elképzelhetőnek azonban, hogy az ONCE ne tudott volna arról, hogy a korábban legelőként használt temető méltó emlékhellyé alakult át.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke bejelentette: a második világháború úzvölgyi betörésének az évfordulóján idén is megemlékezést tartanak a temetőben, amelyre legalább tízezer megemlékezőt várnak. Hozzátette: csak azt kell eldönteni, hogy augusztus 26-án, a tényleges évfordulón vagy a vasárnapra eső augusztus 25-én tartsák a megemlékezést.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!