
Az új harangokat a a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség udvarán szentelték fel, később kerülnek fel a restaurálás alatt álló templom tornyába
Fotó: Kiss Judit
Két új – Mi Atyánk és Összetartozás névre keresztelt – harangot szenteltek fel a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség udvarán pénteken délután. A harangokat a jelenleg restaurálás alatt álló templom tornyába később helyezik el, így összesen három harang fog imára buzdítani, a Szentháromságra való emlékeztetésképpen – hangzott el az ünnepségen.
2020. október 02., 19:102020. október 02., 19:10
2020. október 02., 19:162020. október 02., 19:16
Az evangélikus templomnak a 18. században összesen hat harangja volt, melyek közül a történelem viszontagságai ötöt elsodortak, így csak egy maradt. A most felszentelt két harang – a kisebbik, a Mi Atyánk-harang és a nagyobbik, az Összetartozás-harang – a templom ékszere lesz, és
Adorjáni Dezső, az evangélikus egyház püspöke beszédében úgy fogalmazott, a kolozsvári evangélikusok nagy ünnepe, hogy a város szívében három harang fog szólni.
„Az egyház küldetése nem a bezárkózás, Istent nem lehet tér-időbe szűkíteni, Isten emberi szívekből, hitből épít élő falakat” – fogalmazott a püspök. Kifejtette, a kifejezetten egyházellenes 21. században, amikor a hitet magánügynek tartják, az egyház küldetése nyilvános közszolgálat, közügy, a harang pedig ezt is jelképezi.
– mondta a püspök. Adorjáni Dezső az egyházközség udvarára helyezett harangokat egy kis kalapáccsal szólaltatta meg. Köszönetét fejezte ki, hogy míg a restaurálások miatt az evangélikus templomnak nem volt saját harangja, addig a közelben található unitárius templom és katolikus plébánia adott kölcsön harangot nekik.
Fotó: Kiss Judit
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az ünnepségen kiemelte, örvendetes, hogy újabb fázisába ért az evangélikus templom felújítása. „Mindig öröm, ha építhetünk, ha a régit újra gondolhatjuk, ha gyökereinket megerősíthetjük. A harangok által közelebb kerülhetünk a Teremtőhöz.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője úgy fogalmazott, a Mi Atyánk és az összetartozás tulajdonképpen testvérek, a harang pedig a templom szíve, ami velünk volt évszázadokon keresztül. „A Mi Atyánk és összetartozás nemcsak egymás testvérei, hanem mindannyiunk testvéreivé válnak, a család, hit, a közösség erejét szimbolizálva” – mutatott rá Brendus Réka.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja Szilágyi István nemrég megjelent, Messze túl a láthatáron című regényéből idézett: „a harang zengése sose valakié, hanem a közé”. Mint felhívta a figyelmet,
Azzal gyanúsítanak egy nőt, hogy 2024 júniusában egy ápolónő segítségével megölte az édesanyját a vagyona megszerzéséért; mindkettőjüket őrizetbe vették.
Egy ismeretlen elkövető szúróeszközzel rongálta meg több parkoló autó gumiabroncsait Gyulafehérváron szombatra virradóra. A rendőrség rövid időn belül azonosította és őrizetbe vette a feltételezett elkövetőt.
A meteorológusok vörös riasztást adtak ki 11 megyében, amely vasárnap délelőttől hétfő délelőttig lesz érvényes.
Egy Temes megyei, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi alkoholt fogyasztott, majd be nem jegyzett traktor volánja mögé ülve négy parkoló autónak ütközött neki Temeskenéz községben.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének a Schönberger Jenő püspök által aláírt karácsonyi pásztorlevele
Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevele
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
szóljon hozzá!