
Fotó: Bálint Eszter
Miután Nagyváradon is meghaladta az 1,5-öt az ezer lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma, a Bihar megyei katasztrófavédelmi bizottság csütörtök este szigorított a járványügyi korlátozásokon.
2020. október 16., 08:052020. október 16., 08:05
2020. október 16., 08:252020. október 16., 08:25
A váradihoz hasonló szabályozások vannak érvényben még Barátkán, Harangmezőn, Pusztahollódon és Gyapjuban.
A Tenkén, Kiskopácson, Margittán és Diófáson korábban bevezetett korlátozásokat eközben feloldották – közölte csütörtök este a Bihar megyei prefektúra.

Ismét meghaladta a négyezret az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 168 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 5 674 elhalálozást jegyeztek, 73-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtökön a stratégiai kommunikációs tö
Mindannyiunktól függ, hogy ellenőrzés alatt tartsuk a vírus terjedését, és megtanuljunk normálisan, de a vírussal együtt élni még legalább egy ideig” – idézi a közlemény Dumitru Ţiplea Bihar megyei prefektust.
A Bihar megyei katasztrófavédelmi bizottság hetente aktualizálja azon települések listáját, ahol szigorítani kell az országszerte hatályos óvintézkedéseken.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!