
Fotó: Barabás Ákos
Megtévesztő, hamis az RMDSZ politikusainak állítása, miszerint a sürgősségi kormányrendelettel elfogadott új közigazgatási törvénykönyv visszalépést jelent a kisebbségi jogok terén – szögezte le pénteki közleményében a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).
2019. július 06., 09:172019. július 06., 09:17
2019. július 06., 12:162019. július 06., 12:16
A Szigeti Enikő ügyvezető igazgató kézjegyével ellátott dokumentumban a jogvédő szervezet kiemeli: az RMDSZ politikusaival ellentétben a Cemo szerint nem történt jogvesztés a romániai magyar közösség szempontjából, az új közigazgatási kódex nem jelent visszalépést a nyelvi jogok terén.

Az RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv, amely pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Sőt a régivel ellentétben az új törvénykönyv azt is szabályozza, hogy a kétnyelvű formanyomtatványokat, űrlapokat hogyan kell elkészíteni, milyen módszer szerint kell kivitelezni (195. cikkely, 4. bekezdés). Ezen kívül majd semmi sem változik azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20%-ot” – áll a Cemo közleményében.
Eszerint a polgármesteri hivatalokban (ott, ahol az etnikai kisebbséghez tartozó személyek számaránya 20 százalék felett van) ezentúl is van lehetőség magyarul ügyintézni, ennek érdekében a hivatal köteles magyarul beszélő személyeket is alkalmazni közönségszolgálati munkakörökbe (195/5). A magyar nyelvű beadványok esetén a hivatal köteles a választ magyarul is megfogalmazni (195/2). Magyarlakta településeken a döntéshozó testület napirendjét kötelezően ezután is magyar nyelven nyilvánosságra kell hozni (135/5) – közölte a 2007-ben Marosvásárhelyen alapított emberjogi és jogvédő szervezet.
A Cemo szerint továbbra is lehetőség nyílik magyarul is felszólalni a tanácsüléseken (138/3). A normatív és egyéni jellegű határozatok magyar nyelven történő közlése szintén benne van a törvényben (198/3, 199/3), de ez rendelkezik a hivatalok magyar nevének kötelező kifüggesztéséről (195/6), valamint a települések magyar nevének feltüntetéséről (195/6) is.
Ez, a korábbi 215-ös helyi közigazgatásról szóló törvényben úgy volt megfogalmazva, hogy az etnikai arányok változásától függetlenül a jogok maradnak” – vázolta a Cemo, amely elismeri: ennek valóban súlyos következményei lehetnek például Kolozsváron, hiszen ott a magyarság számaránya ma már jóval a 20% alá süllyedt, pedig egy igencsak jelentős magyar közösségről van szó, közel 50 000 emberről.
„Sajnos az RMDSZ számára nyilvánvaló lett, hogy Románia kormánya úgy hozta meg a romániai magyar közösség közigazgatási anyanyelvhasználati jogait nem korlátozó törvénykönyvet, hogy az érdekképviselet nem tagja a kormánynak, nincs a kormánypártokkal érvényben levő megállapodása, a parlamentben az erdélyi magyarság egyetlen érdekképviseleti szerve az ellenzék padjaiban foglal helyet” – fogalmaznak a Szigeti Enikő által aláírt közleményben.
A Cemo végezetül hangsúlyozza: fontos lenne, ha az RMDSZ központi vezetése az elfogadott anyanyelvi jogok érvényesítésének módszereiről, stratégiájáról beszélne, „és nem arról, hogy olyan települések magyarsága veszíti el anyanyelvhasználati jogait, ahol ezeket a lehetőségeket – pont az RMDSZ-es helyi képviselők miatt – eddig sem alkalmazták”.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
5 hozzászólás