
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 30., 09:112011. szeptember 30., 09:11
Az alkalomhoz illően az anyukák különböző hordozóeszközökben karon ülő gyerekeiket is magukkal vitték, a különféle kendőket, hámokat és egyéb eszközöket pedig az érdeklődők a helyszínen ki is próbálhatták. Csütörtökön és pénteken a klub által meghívott szakértők tartanak a babák gondozásával kapcsolatos előadásokat.
Gödri Réka főszervező, a kismamaklub vezetője a Krónikának elmondta: céljuk minél szélesebb körben megismertetni a babahordozásban rejlő lehetőségeket, hiszen a régi-új módszer az anyukának és a gyereknek egyaránt jó. A hordozóeszközökből bő a felhozatal, így mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt.
„Könnyebb az élete annak a kismamának, aki ezt a módszert alkalmazza, mivel könnyedén eljut olyan helyekre is, ahol babakocsival körülményes a közlekedés, ráadásul a gyerek is nyugodtabb, mivel biztonságban érzi magát – fejtette ki Gödri Réka. – További előnyt jelent, hogy az anyuka mindkét keze szabadon marad, így lényegében bármit el tud végezni, miközben állandóan figyel a babára.” A kényelem és a biztonságérzet miatt a testközelség pozitívan hat a baba lelki és szellemi fejlődésére, sőt, még a tejtermelődést is serkenti. A klubvezető szerint azonban nem árt a körültekintés, ugyanis számos hordozóeszköz – például a kenguruk túlnyomó többsége – nem megfelelő, ezért akár egészségügyi problémákhoz is vezethet a használatuk.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.