2010. október 21., 09:552010. október 21., 09:55
A projekt összértéke 29,22 millió lej, amiből 21,70 millió vissza nem térítendő uniós támogatás, célja felújítani és bevezetni a turisztikai körforgásba a középkori erődítményt. A felújítási munkálatok révén a vár négy épületét és a hét bástyáját varázsolják újjá, a beruházást két év alatt kell befejezni. A korszerűsített épületrészekben konferencia-, kulturális, informatikai és turisztikai központ kap helyet, ugyanakkor több multifunkcionális terem is lesz, ahol könyvbemutatókat, kiállításokat lehet tartani, valamint itt rendezik be a házasságkötő-termet, és szabadtéri színházat is kialakítanak.
Dorin Florea polgármester elmondta, a projekt révén javul majd Marosvásárhely megítélése, sokkal vonzóbb lesz a turisták számára. Kifejtette, a legtöbb látogató Magyarországról érkezik a városba, de sokan jönnek Olaszországból és Németországból is. Hozzátette, a vár felújítását célzó projekt mellett az önkormányzat három más erdélyi város vezetőségével közösen egy másik, turisztikai program kialakítására vonatkozó pályázatot is készül benyújtani.
A marosvásárhelyi vár története 1492-ig nyúlik vissza, amikor Báthory István erdélyi vajda egy erődöt építtetett az itt álló templom és kolostor köré a székelyek könnyebb ellenőrzéséért. Az erődöt 1601-ben lerombolták, a következő évben Borsos Tamás rávette a város polgárságát a vár felépítésére, melyet 1658 körül fejeztek be.
Răzvan Murgeanu államtitkár arról is beszámolt, hogy egyelőre nincs uniós pénz a segesvári vár megerősítésére, melynek egyik falát az omlás veszélye fenyegeti. Mint mondta, az önkormányzat a tulajdonjogi papírok körüli bonyodalmak miatt túl későn nyújtotta be az erre vonatkozó pályázatot, ezért nem kaphat támogatást. Azonban a művelődésügyi minisztérium segítségével jövőre megpróbálják megerősíteni az UNESCO világörökség-listáján szereplő létesítmény északi falát, tette hozzá az államtitkár, aki a Központi Fejlesztési Régió vagy a turisztikai minisztérium büdzséjéből különítene el pénzt a célra. A segesvári vár északi falának 35 méteres szakasza 2006-ban omlott le földcsuszamlás következtében, és öt környező ház is megsérült.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.