Hirdetés

Megújul a segesvári óratorony

Több mint nyolcmillió lejes bankkölcsönt vesz fel a segesvári önkormányzat a város fő látványosságának, a várbeli óratoronynak a felújítására – jelentette be Ioan Dorin Dăneşan polgármester.

Pap Melinda

2011. január 04., 10:332011. január 04., 10:33

Mint mondta, a helyi tanács csupán az óratorony modernizálására hagyta jóvá a 8,2 millió lejes hitel felvételét, holott eredetileg a határozattervezetben több létesítmény modernizálása is szerepelt. A hitelező bankot versenytárgyalás keretében választják ki. Az elöljáró szerint amennyiben az önkormányzat által több uniós és kormányprogram keretében benyújtott pályázat nyertesnek bizonyul, a bankhitelt ebből törlesztik. Răzvan Murgeanu, a fejlesztési minisztérium államtitkára azonban korábban azt nyilatkozta, hogy a segesvári önkormányzatnak egyelőre nincs esélye pályázati pénzek elnyerésére, mivel későn nyújtotta be az igényléseket. Hozzátette, ennek ellenére megpróbálnak még idén kiutalni valamennyi pénzt a várfal megerősítésére, amely az elmúlt időszakban több helyen is beomlott. Ezzel szemben a segesvári illetékesek azt állítják, hogy többször is benyújtották a pályázatot, azonban a bukaresti illetékesek különböző kifogásokkal mindig visszadobták azt. A segesváriak elégedetlenségét az is növeli, hogy a központi fejlesztési ügynökség az elmúlt időszakban több kisebb vár felújítására is utalt ki támogatást, mint például a marosvásárhelyi vagy a kőhalmi középkori erődítmény, míg a 2009-ben Luganóban, a turisztikai látványosságok díjazásakor Románia középkori ékszerének kikiáltott Segesvárnak egyetlen lejt sem juttatott.

Mint ismeretes, a 2006-os és 2007-es földcsuszamlások során a várfal két helyen is beomlott, 11, illetve 65 méteres szakaszon, azonban a helyi önkormányzat saját forrásokból nem volt képes orvosolni a bajt. A segesvári várban található óratorony a 14. században épült, 1556-ig városháza is volt. Híres zenélő óráján 12 apostol ezüstszobra sétált körbe, melyeket 1601-ben elraboltak, majd 1648-ban pótoltak. Az épületben ma múzeum működik. Segesvár történelmi központja 1999 óta a világörökség része.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés