2011. február 14., 10:152011. február 14., 10:15
Mint arról beszámoltunk, a beruházás – amelynek összértéke áfával együtt eléri a 102 millió eurót – keretében a nagyváradi önkormányzat és a nagyváradi Vízművek Rt., valamint Belényes és Tenke, illetve a nagyváradi metropolisövezethez tartozó települések víz- és csatornahálózatát fejlesztik az európai uniós normáknak megfelelően. A munkálatokat a tervek szerint 2015-ben fejezik be, a nagyváradi önkormányzat várhatóan már a héten kiírja a beruházás kivitelezéséről szóló közbeszerzési eljárást.
A munkálatokhoz szükséges összeg nagy részét, 63,5 millió eurót az Európai Unió biztosítja, a Vízművek Rt. – amely a beruházás nyomán regionális vízszolgáltatóvá növi ki magát – 28,2 millió euróval járul hozzá, 9,7 milliót az államkasszából nyertek el, a fennmaradó összeg pedig a projektben részt vevő önkormányzatok büdzséjét terheli. Ilie Bolojan nagyváradi polgármester közölte, a munkálatokat 14 szakaszra osztották, ebből öt Nagyvárad, a fennmaradó kilenc pedig a többi település területét érinti. Mint kifejtette, szeretnék, ha négy hónapon belül véget is érne a munkálatok kivitelezésére kiírandó közbeszerzési eljárás, hogy nyáron már hozzá is kezdhessenek a vezetékek cseréjéhez, illetve a hálózatok bővítéséhez. A projekt keretében Nagyvárad területén 54,5 kilométernyi vízvezetéket újítanak föl, és további 37,8 kilométernyi új vezetéket fektetnek le. A munkálatok 119 utcát érintenek, zömmel a belvárosban, valamint az Őssi negyedben. A projekt egyébként a környezetvédelmi ágazati operatív program keretében valósul meg.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.