A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a gimnázium étkezdéjében tartott, a diákok irodalmi-zenés műsorával fűszerezett ünnepségen beszédet mondott többek között Kötő József egykori, valamint Pásztor Gabriella jelenlegi oktatásügyi államtitkár, akiknek oroszlánrészük volt abban, hogy az iskola visszanyerte régi nevét és rangját. Ezt követően Fábián Boglárka, az Arany János Főgimnázium aligazgatója és Török László nagyszalontai polgármester a gimnázium központi bejáratánál leleplezte Arany János mellszobrát, amelyet Varga Ferenc szobrászművész özvegye ajándékozott az iskolának. A részvevők megcsodálhatták, hogy a főgimnázium frissen felújított homlokzatán magyar nyelvű felirat is hirdeti a gimnázium nevét.
Pénteken a szalontai városházán fotókiállítás nyílt az Alfa Fotóklub tagjainak munkáiból. A rendezvényen bemutatták Nagyszalonta várossá válásának 400. évfordulóján, tavaly szervezett jubileumi tárlat anyagából készült albumot is. A hajdúvárosi napok színes programpontjai közül a legtöbb részvevőt a helyi piactéren felállított színpadon rendezett események vonzották. Miközben kicsik és nagyok a kirakodóvásáron kínált portékákat csodálhatták, addig a színpadon helyi zenészek, moderntánc-csoportok mutatkoztak be, majd ismert együttesek léptek fel.
A szombati gulyásfőzőverseny zsűrijét Csányi Sándor, a Magyar Gasztroturisztikai Egyesület elnöke vezette, és a 13 versenycsapat közül a Keresztyén Ifjak Egyesülete által készített, a magyaros ízvilágra rátapintó gulyáskölteményt találta a legízletesebbnek.
Tegnap a nagyszalontai önkormányzat, a helyi civil szervezetek képviselői a testvérvárosokból érkezett vendégekkel megkoszorúzták a hajdútelepítés tiszteletére tavaly felállított emlékművet. Különben a tavalyi jubileumi rendezvénysorozatot C. Patócs Júlia szalontai újságíró, városi tanácsos könyv formájában is megörökítette. Az Arany János Múzeum nagygalériájában megnyílt Dávid Júlia szegedi festőművész A bennünk élő múlt című, ősi magyar motívumokban gazdag üvegfestményeket felsorakoztató tárlata. A Szalontai Napok keretében a továbbiakban 24 csapat részvételével nemzetközi fogathajtó-, illetve íjászversenyt is rendeztek, este pedig Komár László rock and roll slágereire, valamint a nagyváradi Danger együttes szerzeményeire szórakozott a szalontai publikum.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.