Tekintettel a június 9-i választásokra, a lakosság-nyilvántartó hivatalok szombaton és vasárnap is országszerte nyitva tartanak – tájékoztatott pénteken a belügyminisztérium.
A romániai lakosság alig több mint fele úgy véli, hogy az idei választásokat – helyhatósági, európai parlamenti, államfői, parlamenti – korrekt módon fogják megszervezni – derül ki az INSCOP által a News.ro megbízásából készített felmérésből.
Klaus Iohannis államfő csütörtökön fogadta az Európai Unió tagállamainak bukaresti nagyköveteit abból az alkalomból, hogy június végén lejár az EU Tanácsa belga elnökségének mandátuma.
Ingyenes buszjáratokkal szállítja lakóhelyükre szavazni vasárnap az erdélyi magyar egyetemi hallgatókat az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) és tagszervezetei – jelentette be csütörtöki közleményében az ifjúsági szervezet.
Csütörtöktől vasárnapig tartják az Európai Parlament tagjainak választását, a tagországok többségében vasárnap lesz a voksolás, de Hollandiában már csütörtökön az urnákhoz járulnak a választók.
Európában csak az erdélyi magyarok tudják az erdélyi magyarokat képviselni.
A belügyminisztérium által készíttetett, közérdekű kisfilmeket hagyott jóvá kedden az Országos Audiovizuális Tanács (CNA).
A Szilágy megyei választási iroda (BEJ) elrendelte a Nicolae Ciucă portréját ábrázoló plakátok eltávolítását.
A jelenlegi Európai Bizottság súlyosan átpolitizált, és ebből adódik, hogy mára az Európai Unió olyan pályán halad, amelyre már nem ismernek rá az állampolgárai – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hétfőn este Nagyváradon.
„Nem mindegy, hogy kire adjuk voksunkat” – fogalmazta meg a június 9-ei önkormányzati és európai parlamenti választásokra hétfőn kiadott körlevelében Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.
Négy települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat Szerbiában, három helyen – Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán – a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot.
Az Európai Bizottság többször bizonyította, hogy nem vesz tudomást a polgárok akaratáról, magasról tesz rájuk, ami elfogadhatatlan, ezért a brüsszeli hozzáállásnak változnia kell – állapította meg a Krónikának adott interjúban Kelemen Hunor.
Jó ötlet volt a választások összevonása, mert ha ezt nem teszi meg a kormány, a választási részvétel legfeljebb 25 százalékos lenne – állítja Marcel Ciolacu miniszterelnök.
„Menjünk el szavazni” – erre kéri az erdélyi magyarokat pénteken kiadott választási felhívásában Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
A romániai polgárok alapvetően egy félvak macskát se bíznának rá a politikusaikra, de valamiért mégis leszavaznak rájuk – legalábbis ez szűrhető le a legfrissebb közvélemény-kutatásokból.
A jelenlegi kettőhöz képest négy képviselőt is bejuttathat az Európai Parlamentbe a romániai magyarság a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a június 9-ei választáson.
A székelyföldi tömbmagyar vidékre tekintve talán Udvarhelyszék tartogatja a legtöbb izgalmat a június 9-ei önkormányzati választásokon.
Kolozsvári helyszínére érkezett a Nincs mese! elnevezésű beszélgetős, pontosabban megmondó turné, melynek során Kelemen Hunorral, a RMDSZ elnökével beszélgetnek az erdélyi magyar, adott esetben a magyarországi közélet fontos szereplői.