
Busszal az urnákhoz. A kezdeményezés elsősorban azokat a fiatalokat célozza, akik tanulmányaik befejeztével haza akarnak költözni szülővárosukba
Fotó: Pinti Attila
Ingyenes buszjáratokkal szállítja lakóhelyükre szavazni vasárnap az erdélyi magyar egyetemi hallgatókat az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) és tagszervezetei – jelentette be csütörtöki közleményében az ifjúsági szervezet.
2024. június 06., 14:192024. június 06., 14:19
2024. június 06., 14:412024. június 06., 14:41
Az egyetemi központokból induló ingyenes buszjáratokkal az a céljuk, hogy azok az erdélyi magyar egyetemi hallgatók, akik a helyhatósági választásokon is élnének szavazati jogukkal, költségmentesen haza- és visszajussanak.
Mint ismeretes, vasárnap európai parlamenti és helyhatósági választásokat is tartanak, de míg az EP-listára bármelyik szavazóhelyiségben, a helyi és megyei jelöltekre csak azon a településen voksolhatnak az állampolgárok, ahol az állandó lakcímük van.
Az OMDSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében ismertette: ingyenes buszjáratai vasárnap reggel indulnak Kolozsvárról és Marosvásárhelyről Székelyudvarhely és Szatmárnémeti úti céllal, és este térnek vissza az egyetemi központokba.
A buszokon bárki helyet igényelhet, akinek aktív hallgatói jogviszonya van.
Hatos Attila, az OMDSZ elnöke szerint a kezdeményezés elsősorban azokat a fiatalokat célozza, akik tanulmányaik befejeztével haza akarnak költözni szülővárosukba, így szavazatukkal befolyásolhatják a település jövőjét.
„Ne legyen mindegy a helyi közösségek alakulásának módja, tegyünk mi is azért, hogy a számunkra legkedvezőbb kimenetellel végződjenek a választások!” – áll az OMDSZ felhívásában.
Az ingyenes buszjáratokra az OMDSZ közösségi felületein közzétett linken lehet jelentkezni.
Hamarosan rendszerbe állhat a Maros megyei Gyulakután épülő nagy tárolókapacitású akkumulátor – közölte az Electrica áramszolgáltató.
Egyre vonzóbb a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.
Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.
A Marosba fulladt két gyermek kedden Maroscsapónál (Cipău) – közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az áldozatok 10, illetve 11 évesek voltak.
Levélben rótta meg az Európa Tanács a román hatóságokat és kért magyarázatot a Bihar megyei illegális otthonok ügyében.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.
A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.
Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.
szóljon hozzá!