Hirdetés
Putyin szerint nem lesz orosz-kínai katonai szövetség, a Nyugat viszont „globális NATO-t” hoz létre

Putyin szerint nem lesz orosz-kínai katonai szövetség, a Nyugat viszont „globális NATO-t” hoz létre

Oroszország és Kína nem hoz létre katonai szövetséget, és senkit sem fenyeget, a Nyugat viszont új, globális tengelyeket alakít ki – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva.

2023. március 26., vasárnap

Kijev után Brüsszel és a NATO is bírálja Putyin fehérorosz atomtelepítését

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő leszögezte: az Európai Unió kész új szankciókat bevezetni Fehéroroszországgal szemben, amennyiben a minszki vezetés elfogadja orosz atomfegyverek elhelyezését az országa területén.

Kijev után Brüsszel és a NATO is bírálja Putyin fehérorosz atomtelepítését
2023. március 26., vasárnap

Washington szerint Moszkva nem készül atomfegyvert bevetni Ukrajnában, késik az ukrán ellenoffenzíva

A washingtoni Fehér Ház szerint „semmi jel nem utal arra”, hogy Moszkva atomfegyver bevetésére készülne Ukrajnában.

Washington szerint Moszkva nem készül atomfegyvert bevetni Ukrajnában, késik az ukrán ellenoffenzíva
Hirdetés
2023. március 25., szombat

Magyarország nem támogatja Ukrajna transzatlanti és európai integrációját a kisebbségi oktatás helyzete miatt

Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak – közölte Szijjártó Péter.

Magyarország nem támogatja Ukrajna transzatlanti és európai integrációját a kisebbségi oktatás helyzete miatt
2023. március 24., péntek

Szankciókat vezet be a „területrabló” Diana Şoşoacă ellen Ukrajna

Nem maradt reakció nélkül Diana Şoşoacă román szenátor törvénytervezete, amelyben az Ukrajnával megkötött barátsági szerződés felmondását és jelenleg Ukrajnához tartozó területek Romániához csatolását követelte.

Szankciókat vezet be a „területrabló” Diana Şoşoacă ellen Ukrajna
Hirdetés
2023. március 24., péntek

Többen meghaltak egy ukrajnai orosz légicsapásban

Orosz légicsapás érte péntekre virradóra a kelet-ukrajnai donyecki régióban lévő Konsztantyinivka városát, öt ember, három nő és két férfi meghalt – közölte az ukrán katasztrófavédelem a Telegramon.

Többen meghaltak egy ukrajnai orosz légicsapásban
2023. március 24., péntek

Von der Leyen: indokolt a Putyin elleni elfogatóparancs, a gyerekek Oroszországba deportálása háborús bűncselekmény

Az Európai Unió (EU) konferenciát szervez az megszállt ukrajnai területekről Oroszországba deportált több ezer gyermek hazatérésének elősegítésére – jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Von der Leyen: indokolt a Putyin elleni elfogatóparancs, a gyerekek Oroszországba deportálása háborús bűncselekmény
Hirdetés
2023. március 23., csütörtök

Stoltenberg: Putyin még nem akar békét, a Nyugatnak még sokáig támogatnia kell Ukrajnát

A NATO főtitkára szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nincsenek azonnali béketervei Ukrajnában, így a Nyugatnak arra kell felkészülnie, hogy hosszú ideig segítenie kell Ukrajnát akár élet kioltására is alkalmas eszközök szállításával.

Stoltenberg: Putyin még nem akar békét, a Nyugatnak még sokáig támogatnia kell Ukrajnát
2023. március 22., szerda

Többszintes lakóházat lőttek az oroszok Zaporizzsjában, Zelenszkij a frontra látogatott

Az orosz erők tüzet nyitottak szerdán a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja városra, ahol rakétákkal eltaláltak két kilencemeletes lakóházat, aminek következtében egy ember meghalt, 25-öt sérülésekkel kórházba szállítottak.

Többszintes lakóházat lőttek az oroszok Zaporizzsjában, Zelenszkij a frontra látogatott
2023. március 22., szerda

Újabb dróntámadásokat indított Oroszország Ukrajna ellen, többen meghaltak

Újabb légitámadást indított Oroszország drónokkal Ukrajna ellen szerdára virradóra, a támadások a kijevi régióban három ember halálát okozták, hetet pedig megsebesítettek.

Újabb dróntámadásokat indított Oroszország Ukrajna ellen, többen meghaltak
2023. március 22., szerda

Több pénzt kér Románia Brüsszeltől az ukrán gabonaimport miatt

A bukaresti mezőgazdasági minisztérium küldöttsége Brüsszelben igyekezett meggyőzni az Európai Bizottság illetékeseit, hogy az olcsó ukrán gabona importja miatt Romániának jóval nagyobb kártérítés jár.

Több pénzt kér Románia Brüsszeltől az ukrán gabonaimport miatt

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2023. március 22., szerda

Egykor román uralom alatt álló részek mellett Romániához sohasem tartozó kárpátaljai területeket is követelne Ukrajnától Șoșoacă

Nem mindennapi törvénytervezetet nyújtott be a bukaresti parlamentben a szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedtté vált Diana Șoșoacă szenátor: azt kezdeményezi, hogy Románia követeljen vissza egykor román uralom alatt álló területeket.

Egykor román uralom alatt álló részek mellett Romániához sohasem tartozó kárpátaljai területeket is követelne Ukrajnától Șoșoacă
Hirdetés
2023. március 22., szerda

Az EU 1 millió darab lőszert küldene Ukrajnának, az oroszok a szegényített urániumot tartalmazó lövedékek miatt háborognak

Az Európai Unió célja, hogy a következő 12 hónapon belül 1 millió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát, és biztosítsa ehhez a megfelelő finanszírozást; „ennek érdekében intézkedéseket kell hoznunk az európai védelmi ipar gyártási kapacitásának növelésére” .

Az EU 1 millió darab lőszert küldene Ukrajnának, az oroszok a szegényített urániumot tartalmazó lövedékek miatt háborognak
2023. március 21., kedd

Ismét meglebegtette a nukleáris kártyát, és a kínai béketervet méltatta az orosz elnök

A Kína által javasolt béketerv alapját képezheti az ukrajnai helyzet megoldásának – jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután kedden a Kremlben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.

Ismét meglebegtette a nukleáris kártyát, és a kínai béketervet méltatta az orosz elnök
2023. március 21., kedd

Szijjártó: hiába a nyomás, Magyarország nem támogatja Ukrajna NATO-hoz való közeledését, amíg a magyarok jogai csorbulnak

Hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: hiába a nyomás, Magyarország nem támogatja Ukrajna NATO-hoz való közeledését, amíg a magyarok jogai csorbulnak
Hirdetés
2023. március 21., kedd

Megvan az ukrán jóváhagyás, kezdődhet a mérés a Bisztroje-csatornán

Ukrajna beleegyezését adta a medermélység-mérésre a Bisztroje-csatornán és a Duna Chilia-ágának azon szakaszain, amelyekre korábban nem adta meg az engedélyt – közölte kedden Irinel Scrioșteanu, a közlekedési minisztérium államtitkára.

Megvan az ukrán jóváhagyás, kezdődhet a mérés a Bisztroje-csatornán
2023. március 21., kedd

Washington szerint csak az orosz csapatok kivonása az elfogadható megoldás, és újabb katonai segélyt küld Ukrajnának

Az Egyesült Államok azt várja a kínai elnöktől, hogy most zajló moszkvai látogatásán az államok szuverenitása és területi egységének sérthetetlensége mellett érveljen, összhangban ENSZ alapdokumentumával.

Washington szerint csak az orosz csapatok kivonása az elfogadható megoldás, és újabb katonai segélyt küld Ukrajnának
Hirdetés
Krónika
2023. március 20., hétfő

A romániai polgárok többsége nem támogatja, hogy Románia fegyvert szállítson Ukrajnának, és Moldovát sem segítenék katonailag

 

A megkérdezett romániai polgárok nagy többsége nem támogatja, hogy Románia fegyverrel és lőszerrel segítse Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató legfrissebb, hétfőn ismertetett felmérésből.

A romániai polgárok többsége nem támogatja, hogy Románia fegyvert szállítson Ukrajnának, és Moldovát sem segítenék katonailag
Hirdetés
Hirdetés