Hirdetés

Színházat és egyetemet bombáztak az oroszok Csernyihivben, többen meghaltak

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Rakétacsapást mértek az Ukrajnát támadó orosz erők az észak-ukrajnai Csernyihivre, a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délben a Telegram közösségi alkalmazáson.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 19., 17:412023. augusztus 19., 17:41

2023. augusztus 19., 17:512023. augusztus 19., 17:51

Bejelentése szerint a csapás a város középpontját érte, és eltalált egy színházat, valamint egy egyetemi épületet is. Olekszandr Lomako csernyihivi ügyvivő polgármester később bejelentette, hogy a támadásnak 7 halálos áldozata és 110 sebesültje volt. A belügyminisztérium közlése szerint az egyik halálos áldozat egy hatéves gyermek, a sebesültek között pedig 12 gyermek és 10 rendőr is van – közölte az MTI.

A tárca azt is közölte, hogy a támadás idején az érintett téren sokan éppen templomba tartottak.

Hirdetés

Később az ENSZ is elítélte a támadást. Denise Brown, az Ukrajnával folytatott humanitárius együttműködésért felelős ENSZ-megbízott közleményében kiemelte, hogy nem az első orosz csapásról van szó, amelynek polgári áldozatai vannak, és a civilek lakta körzetek elleni támadások azonnali leállítására szólította fel Moszkvát.

•  Fotó: Videófelvétel Galéria

Fotó: Videófelvétel

A kijevi légierő arról számolt be, hogy az orosz erők nyugaton és a középső részen drónokkal támadták Ukrajnát. Közlésük szerint 17 drónt indítottak, de ezek közül 15-öt az ukrán légvédelem megsemmisített. A másik kettő becsapódott Hmelnyickijben és Zsitomirban, és károkat okozott a civil infrastruktúrában. Hmelnyickij kormányzóhelyettese két sebesültről is bejelentést tett. Az ukrán közlés szerint iráni drónokról van szó.

Ezzel egy időben az orosz hadsereg és a védelmi minisztérium közölte, hogy a légvédelmi erők szombaton meghiúsítottak több ukrán dróntámadást, köztük egyet Moszkva közelében.

A támadásokban senki nem sebesült meg, de az északnyugati Novgorodnál – nagyon távol az ukrán határtól – tűz keletkezett a repülők parkolóhelyén, amelyet a tűzoltók gyorsan eloltottak – tette hozzá a minisztérium. Egy repülőgép megrongálódott, de személyi sebesülés nem történt. A tárca szerint a pilóta nélküli repülő szerkezetet könnyűfegyverekkel lőtték le. Egy másik elfogott drón a Moszkvához közeli Putyilkovónál zuhant le.

A minisztérium szerint szintén megakadályoztak egy dróntámadást az ukrán határ melletti Belgorodnál. A tárca arról is beszámolt, hogy az orosz légvédelmi erők éjszaka lelőttek egy ukrán rakétát, amely a 2014-ben elcsatolt Krím félsziget felé tartott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
2026. szeptember 15., kedd

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?
Hirdetés
Hirdetés