Hirdetés

Romániába érkezett az ukrán miniszterelnök, biztonsági témákról és a kisebbségi jogokról is tárgyal Marcel Ciolacuval

•  Fotó: Twitter/Denisz Smihal

Fotó: Twitter/Denisz Smihal

Pénteken hivatalos látogatásra érkezik Bukarestbe az ukrán kormányfő – közölte a kormányülés elején Marcel Ciolacu.

 

Krónika

2023. augusztus 18., 10:592023. augusztus 18., 10:59

A miniszterelnök elmondta, hogy többek között a régió biztonságával kapcsolatos kérdésekről, az ukrán gabona romániai tranzitjáról, a román mezőgazdasági termelők védelméről és az ukrajnai román közösség jogainak biztosításáról fog tárgyalni Denisz Smihallal.

„A miniszterelnök úr már Romániában van” – mondta Ciolacu.

Hirdetés

Mint ismeretes, Románia egyike azon öt közép-, illetve kelet-európai államnak, amely a saját gazdái védelme érdekében felszólította az Európai Bizottságot, hogy ne oldják fel szeptembertől az ukrán gabona behozatalát érintő tilalmat.

korábban írtuk

Magyar segítséget is kapott az ukrán kisebbségi törvény ügyében bekeményítő volt román külügyminiszter
Magyar segítséget is kapott az ukrán kisebbségi törvény ügyében bekeményítő volt román külügyminiszter

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitorozó testülete a Velencei Bizottsághoz fordul az ukrán kisebbségi törvény ügyében.

Eközben

Románia kulcsfontosságú az ukrán gabona szárazföldi tranzitja szempontjából,

miután Oroszország néhány hete kilépett az ukrán mezőgazdasági termékek fekete-tengeri szállítását lehetővé tevő megállapodásból, és az ukrán gabona exportját lehetővé tevő kikötői infrastruktúra módszeres megsemmisítésébe kezdett, illetve vegzálja a térségben közlekedő teherhajókat.

Ugyanakkor az Oryx szakportál szerint

Románia az elmúlt másfél évben jelentős mennyiségű fegyverrel és lőszerrel támogatta Ukrajnát.

korábban írtuk

Konzultációs folyamat indul Bukarest és Kijev között az ukrajnai kisebbségi törvényről
Konzultációs folyamat indul Bukarest és Kijev között az ukrajnai kisebbségi törvényről

„Átfogó” konzultációs folyamat indul Bukarest és Kijev között az ukrajnai kisebbségi törvényről – ebben állapodott meg szerdán telefonon folytatott megbeszélésén Bogdan Aurescu külügyminiszter az ukrán hivatali kollégájával, Dmitro Kulebával.

A két ország között ugyanakkor nem csupán a gabonaimport, hanem a kisebbségi ügyek miatt is feszültség lappang, mivel Ukrajna az összes ottani őshonos nemzeti közösséget negatívan érintő, jogfosztó nyelv- és oktatási, illetve kisebbségi törvényt fogadott el.

A román külügy decemberben kifogásokat fogalmazott meg az ukrán kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan,

Titus Corlățean volt román külügyminiszter pedig – a magyar Németh Zsolt és Gurmai Zita támogatásával – kezdeményezte, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitorozó testülete a Velencei Bizottsághoz forduljon az ukrán kisebbségi törvény ügyében.

korábban írtuk

Az ukrajnai gabonaexport árnyékában Brüsszellel vitatkoznak a kelet-közép-európai mezőgazdasági miniszterek
Az ukrajnai gabonaexport árnyékában Brüsszellel vitatkoznak a kelet-közép-európai mezőgazdasági miniszterek

Továbbra is tagállami viták övezik az Európai Unió mezőgazdaságának környezetbarát átalakítását. A román tárcavezető az előírások alkalmazásának elhalasztását kérte, a magyar miniszter a vegyszerhasználat egységes arányú csökkentését utasította el.

korábban írtuk

Katonai szakportál: Románia fű alatt jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert szállított Ukrajnának
Katonai szakportál: Románia fű alatt jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert szállított Ukrajnának

Bár Bukarest hivatalosan egyszer sem erősítette meg, hogy fegyvereket szállított volna Ukrajnának, az Oryx holland portál szerint Románia számos fegyvert szállított a háborúban álló országnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés