Hirdetés

Bajban ismerszik meg a szeretet ereje. Folyamatosan segítik Erdélyből a kárpátaljai, ukrajnai rászorulókat

A Magyar Unitárius Egyház és a Gondviselés Segélyszervezet kilencedik segélyszállítmánya július elején érkezett meg Kárpátaljára •  Fotó: Gondviselés Segélyszervezet

A Magyar Unitárius Egyház és a Gondviselés Segélyszervezet kilencedik segélyszállítmánya július elején érkezett meg Kárpátaljára

Fotó: Gondviselés Segélyszervezet

Miként segítették és segítik jelenleg is az ukrajnai háború által érintetteket, menekülőket Erdélyből, Romániából, hogyan támogatja helyben a rászorulókat, nélkülözőket a Kárpátaljai Református Egyházkerület – ezt összegezték a résztvevők a Magyar Unitárius Egyház által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyet csütörtökön délután tartottak a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Elhangzott: a háború okozta nehézségek arra döbbentették rá az embereket, hogy empatikusan viszonyuljanak egymáshoz.

Kiss Judit

2023. augusztus 17., 18:282023. augusztus 17., 18:28

2023. augusztus 17., 20:432023. augusztus 17., 20:43

A Magyar Unitárius Egyház által a kincses városi Vallásszabadság Házában szervezett kerekasztal-beszélgetésen

Szabó László, az unitárius egyház által működtetett Gondviselés Segélyszervezet képviselője, Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, diakóniai igazgatója, Dumitru Anca, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat programvezetője, Anca Beu, a Phoneo Egyesület képviselője, valamint a 16 hónapja Kolozsváron élő Vladimir Szkalszkij odesszai háborús menekült, a Gondviselés Segélyszervezet önkéntese osztotta meg tapasztalatait.

Hirdetés

A jelenlévők mindannyian olyan szervezetet, intézményt képviselnek, amely a háború által sújtott övezetekben élőket, a rászorulókat, menekülteket segíti: a beszélgetésen mindannyian arról számoltak be, milyen kihívásokkal, nehézségekkel szembesültek a 2022 februárjában kirobbant orosz-ukrán háború miatt. Az angolul, magyarul és románul zajló, szinkrontolmácsolt beszélgetésen a résztvevők mindannyian azt hangsúlyozták, hogy

a nehézségekben ismerszik meg az emberség, a humanitárius szándék, és hogy milyen sokat jelent a rászorulók, menekülni kényszerülők, nélkülözők, sebesültek számára, ha segítenek rajtuk.

Számos élménybeszámoló elhangzott arról, hogy a segélyszervezetek képviselői miként élték meg odautazásukkor, Ukrajnában, valamint az ukrán–román határon, Máramarosban a segítségnyújtás sokszor torokszorító pillanatait.

Nagy Béla elmondta: rengeteget jelent a Kárpátaljai Református Egyházkerület számára az „erdélyi testvérek” segítsége. Ő, aki az ottani gyülekezetek presbitereinek vezetője is, és szociális nehézségben szenvedőknek segít feleségével, Nagy Máriával együtt már az 1990-es évek eleje óta, határozottan érzékeli, mennyire hálásak a kárpátaljaiak az erdélyi – és nemcsak erdélyi – segítségért, amit jó szándékú emberek nyújtanak nekik a háború kezdete óta.

Idézet

A kárpátaljai reformátusoknak jelenleg 108 gyülekezete van. Korábban 120 ezer főt számláltunk, mára ez a közösség sajnos nagyon leépült. A református egyház szociális támogatására pedig óriási szükségük van az embereknek azon a vidéken,

ahonnan a háború miatt sok fiatal elment, sokakat besoroztak, rengeteg öreg ember támasz nélkül maradt, és millió a gond” – ecsetelte a főjegyző. Azt is elmondta, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerület rengeteg féle szociális segítségnyújtást vállal: szociális konyhákat, gyerekotthont, idősotthont működtet, valamint négy tanintézetet, ahol több mint 600 gyerek tanulhat.

Dumitru Anca, Vladimir Szkalszkij, Anca Beu, Nagy Béla és Szabó László a Vallásszabadság Házában tartott kerekasztal-beszélgetésen •  Fotó: Kiss Judit Galéria

Dumitru Anca, Vladimir Szkalszkij, Anca Beu, Nagy Béla és Szabó László a Vallásszabadság Házában tartott kerekasztal-beszélgetésen

Fotó: Kiss Judit

Nagy Béla kiemelte,

az unitárius egyház segítsége rengeteget jelentett és jelent számukra, hiszen 2022 februárja óta folyamatosan segélyeket vitt Kárpátaljára a Gondviselés Segélyszervezet.

Szabó László kifejtette, már a háború kitörésekor adománygyűjtési felhívást intéztek nemcsak az erdélyi unitáriusokhoz, de Kárpát-medence-szerte minden jó szándékú segítőhöz, valamint testvérgyülekezeteikhez az Amerikai Unitárius Univerzalista Egyházból – ahonnan rengeteg segítség érkezett. A támogatásokat olyanok számára juttatták el, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat a háború, a bombázások miatt, akik orvosi segítségre, lelki segítségre szorulnak. Szabó László arról is beszámolt,

az unitárius egyház már a háború kitörésekor mintegy 50 menekültnek biztosított szálláslehetőséget Kolozsváron. Az is elhangzott, hogy az unitárius egyház által az ukrajnai gyerekeknek indított óvoda volt az első a világon, amit a háború kitörése miatt alapítottak külföldön.

Szabó László azt mondta, két ukrán óvónő oktat az intézményben, azóta pedig már elemi osztályt is indítottak menekült gyerekek számára – ahol két tanítónő tanít, és tankönyveket szereztek Ukrajnából.

Nagy Béla arról beszélt, hogy jelenleg is sokan vannak szorult helyzetben Kárpátalján: egy-egy ottani járásban jelenleg is több száz, más vidékekről menekült él.

Idézet
Ugyanakkor azért is nehéz a helyzet, mert rengeteg fiatal jön haza rokkantként a harctérről, nekik is segítséget kell nyújtania az egyháznak. Viszont sajnos jelenleg nincsen lehetősége arra, hogy rehabilitációs kezelésekhez juttassa a háborús sebesülteket,

vagy az öreg, beteg embereket – akiknek szintén hasonló orvosi utókezelésre van szükségük. Abban kérünk segítséget, hogy a rehabilitációs folyamatokat támogassák azok, akik megtehetik” – hangsúlyozta Nagy Béla. Azt is kifejtette, hogy Kárpátaljáról sokan elmenekültek más országokba azok közül, akik tehették, viszont bizony rengetegen vannak, akik nem tudnak maguknak lakhatást biztosítani, viszont nem élhetnek örökké menekültszállásokon. A református egyház igyekszik őket is támogatni, valamint azokat is, akiknek nincsen munkája – Ukrajnában jelenleg nagyon szűkösek a munkahelyszerzés lehetőségei. Kiemelte, mennyire fontos az, hogy az emberek segítenek egymáson a nehézségek közepette.

„A bibliai ige, miszerint egymás terhét hordozzátok, ebben a helyzetben fokozottan érvényes. Bajban ismerszik meg a szeretet ereje” – emelte ki Nagy Béla.

Dumitru Anca, a Romániai Máltai szeretetszolgálat programvezetője kifejtette, a szervezet – amely többek közt Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön fejti ki tevékenységét – önkénteseivel együtt már a háború kezdetekor elindult, hogy segítsen az ukrajnai rászorulóknak, nőknek, gyerekeknek. Orvosi felszereléseket, gyógyszereket, élelmiszereket, ruházati cikkeket vittek és visznek. Faluról falura járva írják össze, hogy hol mire van szükség, és eszerint látják el a nélkülözőket.

Dumitru Anca, Vladimir Szkalszkij és Anca Beu is kiemelte, hogy mennyire fontos, ha az emberek összetartanak nehézségek idején •  Fotó: Kiss Judit Galéria

Dumitru Anca, Vladimir Szkalszkij és Anca Beu is kiemelte, hogy mennyire fontos, ha az emberek összetartanak nehézségek idején

Fotó: Kiss Judit

Odesszából Kolozsvárra menekült családjával együtt Vladimir Szkalszkij, aki hálásan mondott köszönetet a Magyar Unitárius Egyház vezetőségének, a Gondviselés Segélyszervezetnek, amely szállást biztosított számukra.

Vladimir Szkalszkij a segélyszervezet önkénteseként kapcsolódott be a humanitárius munkába: immár nyolc alkalommal utaztak el együtt Ukrajnába, hogy adományokat vigyenek a nélkülözőknek.

Anca Beu, a Phoneo Egyesület képviselője szintén arról számolt be, miként segítették a Romániába érkező, innen Európa más országaiba tartó, vagy ideiglenesen hosszabb időre itt maradó ukrajnai embereket. „Minden rosszban van valami jó: a háború okozta nehézségek arra döbbentették rá az embereket, hogy empatikusan viszonyuljanak egymáshoz.

Képzeljük magunkat az ő helyükbe: mi lenne, ha nekünk is menekülnünk kellene, ott kellene hagynunk otthonunkat, nem tudnánk, hová vet a sors, mi lesz velünk. Egyesületünk számos alkalommal vitt orvosi felszereléseket, adományokat Ukrajnába, de itt, Kolozsváron és Nagyszebenben is segítettük és segítjük a menekülteket.

Nevelési központot működtetünk gyerekek, fiatalok számára, Nagyszebenben árvaházat az ukrajnai árvák számára, lelki gondozást tartunk ottani nőknek, gyerekeknek” – ecsetelte Anca Beu.

korábban írtuk

Ukrán férfiak százai menekültek Romániába a háború elől
Ukrán férfiak százai menekültek Romániába a háború elől

Az ukrajnai fegyveres konfliktus kezdete óta ukrán férfiak százai lépték át törvénytelenül az ukrán–román határt, hogy elmeneküljenek a háború elől – derül ki a határrendészet Iaşi megyei területi felügyelőségének csütörtökön közzétett adataiból.

korábban írtuk

Lesöpörték a kárpátaljai magyar szervezetek javaslatait az ukrán kisebbségi törvény módosítása során
Lesöpörték a kárpátaljai magyar szervezetek javaslatait az ukrán kisebbségi törvény módosítása során

Közös nyilatkozatban bírálta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénymódosító javaslatot, amelynek a napokban megtartották a társadalmi vitáját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés