A legszociálisabb tett: elvezetni valakit a lélekkel telt, boldog életre

Azt a víziót, amit az alapító megfogalmazott, próbáljuk apró tettekre váltani a mai életkörülmények között. Az elmúlt négy esztendőben tevékenységeink központjában a hivatástudat nélkül élő ember segítése volt és a közszellemformálás. A segítő szakmákban dolgozó tagjaink számtalanszor megtapasztalják, hogy

Ezen az úton türelemmel kísérjük mindazokat, akik hozzánk fordulnak, ezen az úton viszont nincsenek statisztikák, mert mindenkinek egyéni, be nem „skatulyázható” útja van. Szellemi munkásokként, nevelőkként, tanárokként az elmúlt négy évben is igyekeztünk átadni az újabb generációknak a hagyományos értékek szeretetét, a keresztény emberkép felszabadító örömét, a kultúra megtartó erejének biztonságát.

Az elmúlt négy évet nem tudjuk a „kiosztott halak és kenyerek” statisztikájával jellemezni, inkább a sok megszámlálhatatlan mag elszórásával, amelynek termése csak az elkövetkezendő években, évtizedekben lesz kiértékelhető.

A hétköznapokban beleszürkülünk a városi tömegbe, hiszen nincs megkülönböztető szerzetesi egyenruhánk, a nyakunkban hordott Szentlélek érem csak azok számára jel, akik ismerik azt. Mi nem a puszták rejtekében, hanem az élet centrumában szolgáljuk az Életet.

A másik irányvonalunk önmagunkra vonatkozik: a szerzetesi közösség emberi szempontból megvalósíthatatlan illúzió. Csak az Isten iránti szeretet tesz képessé egy nőt, hogy több, nem rokon nővel éljen egy fedél alatt. A családért, párkapcsolatért is meg kell dolgozni, táplálni és építeni kell naponta. Pont így kell dolgozni a közösségi hangulatért, a belső békéért, a kommunikáció mélyítéséért. Mi, szociális testvérek azzal szeretnénk tanúságot tenni arról, hogy érdemes elköteleződni a másik ember mellett, hogy minőségi kapcsolatainkért mi is keményen megdolgozunk. A hagyományos hármas szerzetesi fogadalom mellett van egy negyedik fogadalmunk is, amellyel arra kötelezzük el magunkat, hogy hűek maradunk nemcsak a közösség küldetéséhez, de egymáshoz is, törekszünk az egymáshoz való megtérésre és a kiengesztelődésre egymással.

Pszichológusi végzettségem legfőképpen a saját magammal való kapcsolatomban segít, hiszen tudjuk, hogy „senki sem lehet próféta a saját hazájában”, nem lehetünk saját családunk pszichológusai sem. Abban segít talán, hogy rá tudok látni a csoportdinamikai történésekre is, jobban felismerem az érzelmi mozgatórugókat, és a vezetői szerepből fakadó frusztrációim kezelésére talán több eszközöm van.

– Napjainkban mutatkozik nyitottság, érdeklődés a szerzetesrend iránt a fiatalok részéről?

– Nagy öröm számunkra, hogy az utóbbi négy évben három fiatal csatlakozott hozzánk. Isten ma is hív személyeket az Ő követésére, de lehet, hogy túl nagy a zaj a világban, ezért kevesebben hallják meg a hívó szót. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy olyan helyre hívjuk a fiatalokat, ahol megtapasztalhatják a csendet. Közösségünk tagjai két központban, Csíkszeredában és Kolozsváron élnek, és mindkét régióban van egy-egy házunk (Marosfőn a Pax-villa és Tordaszentlászlón a Csend háza), ahol el lehet csendesedni, ahol szeretettel kísérjük az arra vágyókat a csend, önismeret és imádság útján.

– Milyen célkitűzésekkel és irányvonalak mentén terveznek járni a jézusi úton a következő években?

– A legfőbb célkitűzésünk, hogy megvalósítsuk Isten rólunk való álmát, hiszen csak akkor leszünk boldogok, és ebben a vállalkozásban szeretnénk társai, kísérői, vezetői lenni másoknak. Ezt nevezzük mi lélekmentésnek, és alapítónk nyomán mondhatjuk: ez a legszociálisabb tett: elvezetni valakit a lélekkel telt, boldog életre.

korábban írtuk

Az út, amelynek során lekopnak a „sminkek” – Orbán Szabolcs szerzetes a Ferences Ifjúsági Zarándoklat hozadékairól

Assisi Szent Ferenc lelkisége, azaz a természetközeliség, a teremtett világra, az útitársakra, a Jóistenre való odafigyelés jegyében tartják meg idén is az erdélyi ferencesek a Ferences Ifjúsági Zarándoklatot.