A tizenévesek karrierelképzelései jelentősen eltérnek a munkaerőpiac valós igényeitől – derül ki az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) friss jelentéséből.
Románia élen jár a fizetések megadóztatása terén Európában, még a legsúlyosabb adóterheket kirovó országok között is, ahol – szám szerint hét tagállamban – a bruttó jövedelem kevesebb mint kétharmadát viszi haza az ember.
Az év első négy hónapjában a rendőrök 3788 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki családon belüli erőszak miatt; ezek közül 1464-ből bírósági távoltartási végzés lett – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Romániát hagyta el a legtöbb lakos az elmúlt 20 évben az Unió tagállamai közül – derül ki az Eurostat statisztikai hivatal Európa népessége – 2025-ös kiadás című kutatásából, mely számos más érdekességre, ugyanakkor szomorú adatokra is rávilágít.
Februárhoz képest márciusban 340 lejjel, azaz 6,4 százalékkal 5691 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Áprilisban 4,9 százalékon stagnált az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 6,83 százalékos árnövekedést a szolgáltatói szektorban regisztrálták – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Idén márciusban is negatív (-11 150 fő) volt a természetes szaporulat Romániában, amelyik nagyobb volt, mint a tavaly márciusi népességfogyás (-8982 fő) – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az Európai Unióban 2023-ban ismét emelkedett a fogvatartottak száma, elérve a félmilliós létszámot. Magyarország a 2. helyen áll a fogvatartottak arányát tekintve, miközben Románia látványos javulást mutat a börtönök túlzsúfoltságának csökkentése terén.
Tavaly 140 kilométerrel bővült a romániai autópálya-hálózat, a közúthálózat hossza pedig 86 847 kilométert tett ki – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei év első két hónapjában a nyers adatok szerint 16,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 19,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene Romániában az előző év azonos időszakához képest.
Európa-szerte nőtt az elmúlt egy évben a kanyarós megbetegedések száma, és ez a tendencia Romániában fokozottan érvényesült – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodájának adataiból.
Januárhoz képest februárban 23 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5351 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A februári 5,02 százalékról márciusban 4,86 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Idén februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: a népesség 10 559 fővel csökkent – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Romániában 250 ezer üresen álló lakást tartanak nyilván a statisztikák. A lakástulajdonosok vagy nem tartózkodnak az országban, vagy hétvégi házakról, nyaralókról van szó, amelyek az év legnagyobb részében lakatlanok.
Miközben az Európai Unió lakosságának több mint 83 százaléka 15 percen belül elérhet egy kórházat, Romániában ez koránt sincs így.