Hirdetés
Százmillió euró forog kockán: veszélyben a vidéki fejlesztések sorsa

Százmillió euró forog kockán: veszélyben a vidéki fejlesztések sorsa

Mintegy 100 millió euró vidékfejlesztési uniós forrás lehívása vált kérdésessé amiatt, hogy a román kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalások elhúzódnak, miközben számos beruházás félkész állapotban van.

2025. április 09., szerda

Szülőföldön magyarul: változás a pályázatban az OTP romániai kivonulása és az e-személyik miatt

Az eddigiekhez képest több adatot, dokumentumot kell megadniuk a magyar állam által a határon túli óvodásoknak, iskolásoknak, egyetemi hallgatóknak biztosított oktatási, nevelési, hallgatói, tankönyv- és taneszköz-támogatásra pályázó erdélyieknek.

Szülőföldön magyarul: változás a pályázatban az OTP romániai kivonulása és az e-személyik miatt
2025. március 27., csütörtök

Nekik máshogy süt: meghaladta a 200 ezret a prosumerek száma

Meghaladta a 200 ezret a romániai napelemes áramtermelő-fogyasztók, azaz a prosumerek száma, akik egy évvel korábban még csak 114 ezren voltak. A prosumerré válás „motorja” az állami támogatást nyújtó Zöld ház program.

Nekik máshogy süt: meghaladta a 200 ezret a prosumerek száma
Hirdetés
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. február 02., péntek

Kolozsvár nyomában loholnak a nagyváradi fejlesztések, lakosságarányosan itt seperték be a legtöbb uniós pénzt az országban

Közel hárommilliárd lejes idei költségvetésével Nagyvárad Erdély egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amely 15 év alatt 1,5 milliárd euró uniós forrást hívott le. A Krónika által megkérdezett illetékes szerint a siker titkát a pályázatírás jelenti.

Kolozsvár nyomában loholnak a nagyváradi fejlesztések, lakosságarányosan itt seperték be a legtöbb uniós pénzt az országban
Hirdetés
2024. január 23., kedd

Kárpát-medencei rajz és esszépályázatot hirdet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Gyerek- és ifjúsági korosztályok számára hirdet Kárpát-medencei rajz- és esszépályázatot a magyar zászló, magyar űrhajós és magyar népmesék témakörben a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Kárpát-medencei rajz és esszépályázatot hirdet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet
2023. október 18., szerda

Gyorsan, könnyen ellenőrizhető, befutott-e a számlára az oktatási-nevelési támogatás

Új webplatformot hozott létre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a Szülőföldön magyarul program pályázati értesítőinek gyors kiközlése érdekében.

Gyorsan, könnyen ellenőrizhető, befutott-e a számlára az oktatási-nevelési támogatás
Hirdetés
2023. október 10., kedd

„Megrohamozták” a szülők az oktatási-nevelési támogatás utalásával kapcsolatos kérdéseikkel az RMPSZ-t

Rengeteg szülő érdeklődik a Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások kifizetéséről azóta, hogy az OTP Bank Románia szeptember 22-én elkezdte a magyar állami juttatás több ütemben történő kifizetését – tudta meg a Krónika.

„Megrohamozták” a szülők az oktatási-nevelési támogatás utalásával kapcsolatos kérdéseikkel az RMPSZ-t
2023. május 13., szombat

Bárki ültethet erdőt, a környezetvédelmi minisztérium adja hozzá a pénzt

Négy évre szól a 2022 őszén meghirdetett országos erdősítési program. Porzsolt Levente erdőmérnökkel, a programot lebonyolító környezetvédelmi minisztérium tanácsosával a pályázati lehetőségről és a pályázók köréről beszélgettünk.

Bárki ültethet erdőt, a környezetvédelmi minisztérium adja hozzá a pénzt
2023. május 10., szerda

Kötelező parlagoltatás, zöldítés, faültetés: szigorodnak az APIA-támogatások feltételei

A környezetvédelmi kritériumok kerülnek előtérbe az idéntől elindult új, ötéves európai uniós költségvetési ciklus agrártámogatásaiban. A május 31-ig kérvényezhető APIA-támogatások igénylésébe besegítenek a helyi önkormányzatok és falugazdászok is.

Kötelező parlagoltatás, zöldítés, faültetés: szigorodnak az APIA-támogatások feltételei
2023. május 09., kedd

Szijjártó: Bihar, Arad, Szatmár és Szilágy megye is profitálhat a kelet-magyarországi sikertörténetekből

A magyar külpolitika szíve a nemzetpolitika – jelentette ki Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere kedden Nagyváradon, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretén belül megszervezett 2. Nagyváradi Gazdasági Konferencián.

Szijjártó: Bihar, Arad, Szatmár és Szilágy megye is profitálhat a kelet-magyarországi sikertörténetekből

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2023. május 05., péntek

Községek, városok, megyék is pályázhatnak zöld iskolák építésére, több mint 200 millió euróból

A bukaresti oktatási minisztérium pályázatot hirdetett „zöld iskolák” építésére vagy kialakítására; a projektet az országos helyreállítási terven keresztül finanszírozzák.

Községek, városok, megyék is pályázhatnak zöld iskolák építésére, több mint 200 millió euróból
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Előbújt a sötétségből az idei napelemprogram: az erdélyi igénylőknek május 24-től kell sorra „ugorniuk”

Közzétette a Környezetvédelmi Alap (AFM) a napelemes áramfejlesztő rendszerek lakossági és immár egyházi telepítését is támogató Zöld ház program idei szezonjának hivatalos lebonyolítási útmutatóját.

Előbújt a sötétségből az idei napelemprogram: az erdélyi igénylőknek május 24-től kell sorra „ugorniuk”
2023. május 03., szerda

Összesen 2 milliárd forintra lehet pályázni a Gondoskodó nemzet program keretében

Csütörtöktől elérhetők a Gondoskodó nemzet program pályázati felhívásai – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Összesen 2 milliárd forintra lehet pályázni a Gondoskodó nemzet program keretében
2023. április 06., csütörtök

Csak az állatnak rázós: április 11-étől lehet pályázni villanypásztorra vissza nem térítendő támogatást

Pályázat révén igényelhetnek finanszírozást villanypásztorokra április 11-étől a romániai gazdák, önkormányzatok, vállalkozások a nagyvadak okozta támadások és károk megelőzése érdekében.

Csak az állatnak rázós: április 11-étől lehet pályázni villanypásztorra vissza nem térítendő támogatást
Hirdetés
2023. április 03., hétfő

150 millió lejre pályázhatnak a civil szervezetek a Környezeti nevelés és környezettudatosság program keretében

Hétfőtől jelentkezhetnek a civil szervezetek a Környezeti nevelés és környezettudatosság program keretében nyújtott támogatásokra – közölte a környezetvédelmi minisztérium.

150 millió lejre pályázhatnak a civil szervezetek a Környezeti nevelés és környezettudatosság program keretében
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
Hirdetés
2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
Hirdetés
Hirdetés