
Ma 15-ször több prosumer termel-fogyaszt áramot Romániában, mint három évvel ezelőtt
Fotó: Pexels.com
Meghaladta a 200 ezret a romániai napelemes áramtermelő-fogyasztók, azaz a prosumerek száma, akik egy évvel korábban még csak 114 ezren voltak. A prosumerré válás „motorja” az állami támogatást nyújtó Zöld ház program, amelynek idei kiírásáról azt már tudni lehet, hogy rekordköltségvetéssel várja a pályázókat.
2025. március 27., 20:432025. március 27., 20:43
Idén január végén 203 984 termelő-fogyasztó szerepelt a hivatalos nyilvántartásban Romániában az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) adatai szerint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 78 százalékkal nőtt a prosumerek száma (a 2024. január végi 114 ezerről). A 2025 januárjára vonatkozó statisztikák szerint
– írja az Economica.net. A közel 204 000 prosumer közül a többség – körülbelül 180 000 – magánszemély, a többi jogi személy. A telepített teljesítményt tekintve 1132 MW-ot háztartások, 1310 MW-ot pedig jogi személyek szolgáltatnak. Ha megyei bontásban nézzük, a legtöbb prosumer Ilfovban van (közel 13 400), ezt követi Temes (valamivel több, mint 10 000) és Bihar (közel 8 300). A „dobogó” a telepített teljesítményt tekintve is hasonlóan alakul.
A Profit.ro portál szélesebb statisztikai kitekintést nyújtva azt írta, hogy
a telepített teljesítmény pedig 27-szer nagyobb a 2022 januárjában regisztráltnál.
Mint ismeretes, a prosumerré válást jelentős összegekkel támogatja a román állam: évekig 20 ezer lejjel, tavaly pedig már 30 ezer lejjel finanszírozta a – 2024-től kezdődően – napelem mellé kötelezően akkumulátort is telepítő több mint 66 ezer pályázót.
(hogy a pluszban megtermelt áramot ne egyenesen az egyre leterheltebb országos hálózatba, hanem először saját akkumulátorokba táplálják, ahonnan este maguk használhatják fel a tárolt ingyenenergiát).
Bár hivatalos részletek még nem ismertek, a hatóságok képviselői már többször megpedzegették az idei kiírás témáját. A minap Andreea Damian, a programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap (AFM) igazgatója egy energiaügyi pódiumbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy
Andreea Damian szerint várják az energetikai ágazatban érintettek javaslatait a lebonyolítási útmutatók kidolgozása során.
A program terveiről Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter is beszélt. Február végén
Tekintettel arra, hogy jelenleg az alkatrészek zöme Kínából érkezik. Tavaly a program költségvetése 2 milliárd lej volt, ami az eddigi legnagyobb összeg. A tavalyi kiírásnak több mint 66 000 kedvezményezett örvendezhetett (akik a leggyorsabban töltötték fel pályázati anyagukat). Ők legfeljebb 30 000 lejes támogatást kapnak napelemek és akkumulátorok telepítésére, a beruházás legalább tíz százalékos önrészt is igényel.

Sok a talány a több száz millió eurót „szétosztó” REPowerEU hőszigetelési, napelem- és akkumulátortelepítési pályázat körül a hétköznapi ember számára.

A tömbházlakók villanyszámlájának jelentős csökkenését eredményezheti az energiaügyi minisztérium által kezdeményezett Urban Up program.

A Zöld ház program közel 130 ezer kedvezményezettjének energiatároló rendszerekre van szüksége, mert nem tudják az általuk napelemmel megtermelt energiát az országos hálózatba juttatni, azaz akadályozva van prosumer státusuk.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program, amelynek keretében szeptember 30-ig személyenként és éjszakánként 39 lejtől lehet szállást foglalni.
Ahogy az várható volt, a jövedéki adó újabb csökkentése nyomán kedden literenként 17 banival csökkent a standard gázolaj ára a piacvezető Petromnál – akárcsak az OMV-nél –, és egyes versenytársak már a reggeli órákban hasonló árcsökkentést alkalmaztak.
szóljon hozzá!