Nagyot fordult az idő kereke a Kolozsvár melletti „magyar szigeten”: a sok évtizedes elhanyagoltság, elszigeteltség után ma már Budapest és Bukarest is „a tenyerén hordozza” Györgyfalva közösségét.
A Bolojan-kormány keddi, a bizalmatlansági indítvány ismertetése, majd elfogadása előtt megtartott ülésén jóváhagyta a közoktatási intézmények finanszírozásának kiszámításához használt fejpénz 6,5 százalékos emelését.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Rekordszámú, 33 magyar nyelven írandó tankönyvre hirdetett közbeszerzést idén a román oktatási minisztérium, az RMDSZ szakpolitikusai szerint az intézkedés valódi irányváltást jelent, és mérföldkő a romániai magyar oktatásban.
Fontos tudatosítani magunkban, hogy a mesterséges intelligencia emberi intelligenciánknak egyfajta lenyomata, de tulajdonképpen az emberi információk nélkül semmi sem volna.
Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása, és az eredményeket továbbították a tanfelügyelőségeknek, illetve az iskoláknak – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Támogatást kaphatnak az iskolák és óvodák számára azok a Temes megyei települések, amelyek a szerencsejáték-termek bezárása mellett döntenek – jelentette be Alfred Simonis, a Temes Megyei Tanács elnöke.
Csaknem 150 gyermek élte át a Gyurgyóka Természetismereti Hétpróba – Fejér Ákos-emlékverseny izgalmait múlt hétvégén a Kolozs megyei Györgyfalván.
Az oktatási minisztérium pénteken bejelentette, hogy április 9-re halasztotta a próbaérettségi eredményeinek közzétételét, mert az eredetileg kijelölt határidőhöz képest túl sok dolgozat várt még javításra.
A rák ne „halálos ítélet”, hanem egy kontrollálható, krónikus állapot legyen – ezen dolgozik Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, akinek pályája Temesvárról indult.
A mesterséges intelligencia (AI) oktatási folyamatba integrálásához készített gyakorlati és ingyenes útmutatót a romániai iskolák számára az ICDL Románia.
Nem fenyeget az a veszély, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.
Közvitára bocsátotta kedden az oktatási minisztérium a 2026–2027-es tanévre vonatkozó bölcsődei és óvodai beiratkozások menetrendjét.
Az oktatási minisztérium közzétette a 2026–2027-es tanév szerkezetét. A diákok számára a tanév 2026. szeptember 7-én kezdődik, és 2027. június 18-án ér véget, a legtöbb évfolyam számára összesen 36 tanítási hétből áll majd.
Jelentős zavarokat okozhat az országos próba-képességvizsgák és a próbaérettségi lebonyolításában, hogy több mint 73 ezer tanügyi alkalmazott nem vesz részt a megszervezésükben.
Az Arad megyei iskolákban létrehozott, a rendbontó vagy erőszakos viselkedést tanúsító diákok elkülönítésére és felügyeletére szolgáló termek többsége üresen áll, csak két tanintézményben használták azokat.
Közvitára bocsátotta csütörtökön az oktatási minisztérium a tantárgyversenyeken kiemelkedően teljesítő tanulók középiskolai beiratkozásának módszertanát szabályozó rendelet tervezetét.