Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban.
Két halálos áldozata és egy sebesültje van annak a szombati orosz tüzérségi támadásnak, amelyben a kelet-ukrajnai Podoli falu kávézója kapott találatot – közölte Oleh Szinyehubov harkivi kormányzó.
Oroszország légvédelme szombaton kora reggel meghiúsított egy újabb dróntámadást Moszkva közelében – közölte az ország védelmi minisztériuma a Telegramon közzétett bejegyzésében.
Bár számos híradás szerint katonai eszközöket is küldött, Románia nem szerepel azon országok listáján, amelyeknek Ukrajna köszönetet mondott az Oroszországgal vívott háborúban nyújtott segítségéért.
A Heineken holland söripari vállalat, a világ második legnagyobb sörgyártó cége szimbolikus 1 euróért adta át oroszországi leányvállalatának összes részvényét az orosz hátterű Arnest csoportnak – tájékoztatott az NL Times.
Az orosz légvédelem 42 ukrán drónt semmisített meg a Krím félsziget felett pénteken kora reggel – közölte az orosz védelmi minisztérium a Telegramon.
Az ukrán katonai hírszerző szolgálat (GUR) csütörtökön bejelentette, hogy az éjszaka folyamán sikeresen végrehajtott egy „különleges műveletet” a Krím félszigeten.
Az orosz légvédelem szerdán kora reggel meghiúsított egy Moszkva elleni ukrán dróntámadást – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Az Európai Bizottság kedden 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként – közölte a brüsszeli testület.
Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma önöknek – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban.
Görögországban fognak kiképezni ukrán pilótákat az amerikai F-16-os harci gépek használatára – jelentette be hétfőn a görög fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a múlt hét végén Svédországban, Hollandiában és Dániában járt.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat megerősítette (SZBU), hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt elnökét, George Simiont kitiltották Ukrajnából.
Ukrajna csak saját területén használhatja a Dánia és Hollandia által felajánlott amerikai F-16-os vadászgépeket – közölte hétfőn Jakob Ellemann-Jensen dán védelmi miniszter.
Dánia úgy döntött, hogy 19 darab F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnába – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök vasárnap, a dániai látogatáson tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
Ukrajna amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépeket kap Hollandiától – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap közösségi oldalain, miután tárgyalt Mark Rutte holland miniszterelnökkel.
Rakétacsapást mértek az Ukrajnát támadó orosz erők az észak-ukrajnai Csernyihivre, a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délben a Telegram közösségi alkalmazáson.
Az Egyesült Államok jóváhagyta, hogy Hollandia F-16-os vadászgépeket szállítson Ukrajnának – közölte pénteken Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter.
Az ukrajnai konfliktus kezdete óta a román tengerészek és katonai búvárok öt olyan aknát semlegesítettek, amelyek a Fekete-tenger északi részéből sodródtak a román partokhoz – közölte a Román Haditengerészet.