Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
A magyarként, hívőként, keresztényként szeretetteljes életre való törekvéshez kérte Szűz Mária közbenjárását Palánki Ferenc debreceni megyéspüspök szerdán az ősi zarándokhelyen, Máriaradnán.
Két autó ütközött össze péntek reggel negyed nyolc körül a közigazgatásilag Lippához tartozó Máriaradnán, a baleset egyik sérültjét, aki a helyi városi rendőrkapitányság vezetője, újraélesztették a mentősök.
A Magyarországért és a magyar nemzetért mondott fohászok mellett a békéért imádkoztak hívek ezrei kedd délelőtt a máriaradnai kegytemplomban, Magyarok Nagyasszonya ünnepén.
Az ősi magyar Mária-kegyhelyek egyike Máriaradna. Évente 16 hivatalos zarándoklatot tartanak a búcsújáróhelyen, hívek ezrei fohászkodnak a kegytemplom oltárában lévő Mária-képnél, amelynek csodatevő erőt tulajdonítanak.