Hirdetés
Több erdélyi megyét ,,uraló” drogbanda került a rácsok mögé

Több erdélyi megyét ,,uraló” drogbanda került a rácsok mögé

Három erdélyi megyében tevékenykedő kábítószer-forgalmazó bandára csaptak le kedden a Fehér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. A törvényszék elrendelte a banda tagjainak a 30 napos előzetes letartóztatását.

2025. március 24., hétfő

Előzetesben maradnak Horațiu Potra zsoldosai

A legfelsőbb bíróság hétfőn elrendelte Horațiu Potra csapatában tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbítását.

Előzetesben maradnak Horațiu Potra zsoldosai
2025. március 13., csütörtök

Elutasították Potra és fia fellebbezését, érvényben marad a távollétükben kiadott letartóztatási parancs

A legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a Horațiu Potra zsoldosvezér, a fia, Dorian Potra és rokonuk, Alexandru Potra ügyvédjeinek fellebbezését, így érvényben maradnak a távollétükben két héttel ezelőtt ellenük kiadott letartóztatási parancsok.

Elutasították Potra és fia fellebbezését, érvényben marad a távollétükben kiadott letartóztatási parancs
Hirdetés
2025. március 11., kedd

„Törvénytelenül szerzett veséket”: letartóztattak Lengyelországban egy szervkereskedelem miatt körözött ukrán nőt

Letartóztattak Lengyelországban egy ukrán állampolgárságú nőt, akit az Interpol a kazahsztáni hatóságok indítványára vörös jelzéssel keresett szervkereskedelem miatt – jelentette kedden a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

„Törvénytelenül szerzett veséket”: letartóztattak Lengyelországban egy szervkereskedelem miatt körözött ukrán nőt
2025. február 24., hétfő

Pedofília gyanújával letartóztattak egy erdélyi magántanárt

Tizenhárom éves fiúval létesített szexuális kapcsolat, pedofília miatt letartóztattak egy 40 éves magántanárt – tájékoztatott hétfőn a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pedofília gyanújával letartóztattak egy erdélyi magántanárt
Hirdetés
2025. február 05., szerda

Előzetes letartóztatásban a Nordis-ügy fő gyanúsítottjai

A bukaresti ítélőtábla szerdán elrendelte a Nordis-ügyben gyanúsított Laura Vicol volt szociáldemokrata párti képviselő előzetes letartóztatását – nyilatkozták az Agerpresnek ügyészségi források.

Előzetes letartóztatásban a Nordis-ügy fő gyanúsítottjai
2024. december 10., kedd

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert műtárgyakkal vesztegették meg a gyanú szerint

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kedd délelőtt közleményben erősítette meg, hogy 24 órára őrizetbe vették Marosvásárhely polgármesterét, Soós Zoltánt. A vádhatóság vesztegetés gyanújával indított eljárást az elöljáró ellen.

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert műtárgyakkal vesztegették meg a gyanú szerint
Hirdetés
2024. november 13., szerda

Vizsgálati fogságban marad a bérgyilkost felfogadó ügyvédnő

A legfelsőbb bíróság szerdai döntése értelmében vizsgálati fogságban marad Marta Dalida Achim, a tisztségéből felfüggesztett ügyvédnő, aki a gyanú szerint bérgyilkost fogadott a fia haláláért általa felelősnek tartott három személy meggyilkolására.

Vizsgálati fogságban marad a bérgyilkost felfogadó ügyvédnő
2024. október 22., kedd

Kislány elleni nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe egy bukaresti angoltanárt

Egy 14 éves lány elleni nemi erőszak, szexuális bántalmazás és szexuális visszaélés gyanújával vett őrizetbe kedden a bukaresti rendőrség egy angoltanárt.

Kislány elleni nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe egy bukaresti angoltanárt
2024. október 06., vasárnap

Kábítószer-előállító műhelyt számoltak fel Erdélyben, négy személyt őrizetbe vett a rendőrség

Kábítószer-előállító laboratóriumot számolt fel Máramaros megyében a Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT), négy külföldi állampolgárt vettek őrizetbe.

Kábítószer-előállító műhelyt számoltak fel Erdélyben, négy személyt őrizetbe vett a rendőrség
2024. szeptember 30., hétfő

Unokáját bántalmazta szexuálisan a székelyföldi férfi, letartóztatták

Harminc napos előzetes letartóztatásba került egy 61 éves férfi, akit az egyik unokája szexuális bántalmazásával gyanúsítanak – számolt be hétfőn a bodzafordulói ügyészség.

Unokáját bántalmazta szexuálisan a székelyföldi férfi, letartóztatták

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. szeptember 10., kedd

Kilencéves kislány megerőszakolásának gyanújával tartóztattak le egy erdélyi fiatalembert

Előzetes letartóztatásba helyeztek szombaton egy 20 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint szexuális együttlétre kényszerített egy 9 éves kislányt – számolt be kedden a Szilágy megyei rendőrség.

Kilencéves kislány megerőszakolásának gyanújával tartóztattak le egy erdélyi fiatalembert
Hirdetés
2024. szeptember 08., vasárnap

Pandúrból rabló – kábítószer-forgalmazásért vettek őrizetbe egy Maros megyei rendőrt

Előzetes letartóztatásba került egy marosvásárhelyi rendőrügynök, akit kábítószer-forgalmazáson értek tetten. Maros megyei hálózat keretében terítették a tiltott pszichoaktív anyagokat.

Pandúrból rabló – kábítószer-forgalmazásért vettek őrizetbe egy Maros megyei rendőrt
2024. szeptember 08., vasárnap

Napi rendszerességgel külföldi embercsempészeket vesz őrizetbe a magyar rendőrség

Napi rendszerességgel lebuknak külföldi állampolgárságú embercsempészek Magyarország területén, aki a déli határszakaszon, vagy a román-magyar határon illegálisan átjutott migránsokat próbálják Ausztriába, vagy Nyugat-Európába más országaiba szállítani.

Napi rendszerességgel külföldi embercsempészeket vesz őrizetbe a magyar rendőrség
2024. augusztus 25., vasárnap

Moszkva idegesen reagált „az orosz Zuckerberg” franciaországi letartóztatására

Moszkva jegyzékben követelt konzuli hozzáférést a Telegram közösségimédia-szolgáltató őrizetbe vett alapítójához, Pavel Durovhoz, de Párizs az üzletember francia állampolgárságát tekinti elsődlegesnek.

Moszkva idegesen reagált „az orosz Zuckerberg” franciaországi letartóztatására
Hirdetés
2024. augusztus 08., csütörtök

Letartóztatták a bukaresti kórház emberöléssel gyanúsított orvosait

A bukaresti törvényszék csütörtökön helyt adott az ügyészek kérésének, és elrendelte a fővárosi Sfântul Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház szerdán őrizetbe vett két orvosának 30 napos előzetes letartóztatásba való helyezését.

Letartóztatták a bukaresti kórház emberöléssel gyanúsított orvosait
2024. július 16., kedd

Drogdílernek állt a hivatásos katona, vizsgálati fogságba került

Az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni (DIICOT) főosztályának munkatársai őrizetbe vettek, a kolozsvári katonai törvényszék pedig előzetes letartóztatásba helyezett egy katonát, akit tetten értek pszichoaktív szerek forgalmazása közben.

Drogdílernek állt a hivatásos katona, vizsgálati fogságba került
Hirdetés
2024. június 24., hétfő

Sokan bujkálnak rokonoknál, ismerősöknél a jogerősen kirótt szabadságvesztés letöltése elől

Sokan próbálnak kibújni a jogerős szabadságvesztés letöltése elől. Van, aki hónapokig bujkál ismerősöknél, mások külföldre menekülnek. Szilágy megyében az elmúlt napokban három elítéltet tartóztattak le.

Sokan bujkálnak rokonoknál, ismerősöknél a jogerősen kirótt szabadságvesztés letöltése elől
Hirdetés
Hirdetés