
Meghosszabbították az anyja meggyilkolásával gyanúsított Szeben megyei nő előzetes letartóztatását. Képünk illusztráció
Fotó: Pexels
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a Szeben megyei nő, aki a gyanú szerint egy ápolónő segítségével megölte édesanyját a vagyonáért, miután a gyulafehérvári ítélőtábla szerdán elutasította a fellebbezését. A gyanúsítottat tavaly decemberben tartóztatták le, azóta van előzetesben.
2026. február 25., 16:422026. február 25., 16:42
A Szeben megyei törvényszék múlt héten rendelte el a gyanúsított és az egyik tettestársa vizsgálati fogságának 30 napos meghosszabbítását. Az ápolónő nem fellebbezett az előzetes ellen.
Az ügynek van egy harmadik gyanúsítottja is, Adriana Viliginschi, akit február elején tartóztattak le. Az ügyészek szerint a 40 éves nő tanácsokkal segítette a feltételezett tettest a bűncselekmény elkövetésében – írta az Agerpres hírügynökség.
Mint arról beszámoltunk korábban: az első számú gyanúsított a 2023-ban, egy rablás során meggyilkolt Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember volt menyasszonya. Az ügyészek szerint a 38 éves nő 2024. júniusában
De hogy biztosak legyenek abban, hogy megölték a nőt, a lánya és az ápolónő egy párnával megfojtották.
Az ügy harmadik gyanúsítottja az ügyészek szerint elmondta az üzletember volt menyasszonyának, hogy milyen nyugtatók kombinációja idéz elő kómás állapotot. Az tanácsolta neki, hogy fúrjon lyukat a biztonsági kamerák felvételeit tároló videórögzítő egységbe, hogy az ne legyen használható később, illetve erkölcsi támogatásáról biztosította a nőt a tett elkövetése előtt és után.
Dan Simion Szeben megyei főügyész korábbi tájékoztatása szerint a nő az anyja több mint egymillió euró értékű vagyonának megszerzéséért követte el a gyilkosságot. Az áldozat legalább három ingatlant birtokolt Szeben megyében – mondta a főügyész.

Több mint egymillió euró értékű vagyon megszerzésére törekedett az a nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy a nagydisznódi városi kórház egyik ápolónőjének segítségével meggyilkolta édesanyját.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!