
A végzetes pillanat. A sofőr előzetes letartóztatásba került
Fotó: Képernyőmentés a fedélzeti kamera felvételéről
Bukarest negyedik kerületi bírósága kedden elrendelte annak a 20 éves fiatalembernek az előzetes letartóztatását, aki hétfő délután halálra gázolt egy babakocsit toló 35 éves nőt a főváros Berceni nevű sugárútjának egyik gyalogátjáróján.
2025. október 14., 20:402025. október 14., 20:40
A balesetben a nő kétéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőr olyan sebességgel hajtott át az autójával a gyalogátjárón, hogy az ütközés következtében a babakocsi 40 métert repült, a nő pedig a szembejövő sávban haladó két másik gépkocsiba csapódott – írta az Agerpres hírügynökség.
A közösségi oldalakon terjed egy videófelvétel, amelyet a 20 éves gépjárművezető autójának fedélzeti kamerája rögzített. A felvétel szerint a sofőr két gépkocsit előzött meg nagy sebességgel, majd elütötte a nőt, aki a szembejövő sávban várakozó járművek közül lépett ki.
A rendőrség szerint a fiatalember nem volt alkohol befolyása alatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Határozottan és egyértelműen ellenzi a prostitúció legalizálását célzó törvénytervezetet a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia – szögezte le csütörtöki állásfoglalásában a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által elnökölt testület.
Független vizsgálatot rendelnek el az igazságszolgáltatási rendszer véletlenszerű ügyelosztási rendszeréről, valamint kidolgozzák az öt évre szóló többéves tervet a román bíróságok és ügyészségek humánerőforrás-hiányának kezelésére.
szóljon hozzá!