A Greenpeace bepereli a romániai hatóságokat, valamint az OMV Petrom és a Romgaz vállalatokat a Neptun Deep fekete-tengeri földgázkitermelési projekt övezeti rendezési tervének (PUZ) jóváhagyási folyamatában elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt.
Romániában is „beköszöntött” a jó ideje világszerte érzékelhető energiaár-csökkenés: az ukrajnai háború okozta válság kitörése óta először a szolgáltatók tucatszámra a kormány által megszabott árplafon alá „merészkedtek” az új ajánlataikkal.
Az Egyesült Államok klímapolitikai okokra hivatkozva átmeneti időre felfüggeszti a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjáról szóló, függőben lévő döntéseket – közölte a Fehér Ház pénteken.
Történelmi mélypontra süllyedt 2023-ban a romániai gázfogyasztás; a gáztermelés kissé, az export azonban jelentősen nőtt, míg az import szerény mértékben csökkent – írja a Ziarul Financiar a Transgaz adatai alapján.
Nem jött be Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter előrejelzése, miszerint jöhet a fagy, Románia mostantól a saját kitermelésből, illetve a tározókban levő mennyiségből is képes lesz fedezni a földgázszükségletet, így nem lesz szükség importra.
Románia felkészült a fagyos időszakokra, a fölgáztározókban elegendő mennyiségű gáz van – igyekezett megnyugtatni a lakosságot Sebastian Burduja energiaügyi miniszter annak kapcsán, hogy az előrejelzések szerint jövő héttől beköszönt az igazi tél.
Magyarország világossá tette Bulgária számára, hogy megvétózza az ország schengeni tagságát, ha huzamosabb ideig fenntartja a földgáz szállítására vonatkozó büntetővámot – mondta Szijjártó Péter.
Az energiahordozók ársapkájának fenntartása jövőre csak hárommilliárd lejbe kerül az állami költségvetésnek, szemben az idei 9-10 milliárd lejjel – közölte Sebastian Burduja energiaügyi miniszter péntek este.
Vannak olyan szolgáltatók, amelyek indokolatlanul megemelték a gázszolgáltatás árát, miközben más európai országokban visszaestek az árak – jelentette ki Marcel Ciolacu a miniszterelnök a pénteki kormányülésen.
Románia minden eddiginél jobban áll az energiabiztonság szempontjából az idei tél előtt – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
A 0,31 lej/kWh árplafon alatti árszinten számlázott novemberre a két legnagyobb romániai földgázszolgáltató az Economiva.net gazdasági portál által begyűjtött adatok szerint.
Időjárástól függetlenül zavartalan lesz a tél folyamán Románia gázellátása, mert az ország tárolókapacitása 2023-ban további 100 millió köbméterrel növekedett – közölte Virgil Popescu, a képviselőház környezetvédelmi bizottságának elnöke egy konferencián.
Magyarország mindenfajta politikai nyomásgyakorlást visszautasít az energiaellátás biztosítása terén, a válság kezeléséhez az Európai Uniónak vissza kell térni a józan ész talajára – jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Bukarestben.
Október 9-én a hazai gáztárolók töltöttsége 99,72 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy télen nem lesznek gondok a földgázellátással – jelentette ki az Országos Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) elnöke egy keddi szakmai rendezvényen.
A földgázpiacon jelenleg érvényben lévő árkorlátozások eredményeképpen szinte biztos, hogy valamennyi lakossági fogyasztó kevesebbet fizet majd az energiáért az előttünk álló télen, mint tavaly – olvasható az Economica.net elemzésében.
Románia elegendő földgáztartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy akár egy nagyon fagyos telet is átvészeljen az ország – jelentette ki csütörtökön a Transgaz vezérigazgatója, Ion Sterian.
Kedvezőbb kereskedelmi feltételekért lobbiztak az OMV osztrák kőolajipari társaság vezetői a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel folytatott hétfő délutáni megbeszélésen.
Németország gáztárolói jobban feltöltöttek, mint 2022 nyarán, ennek ellenére a német Szövetségi Hálózati Ügynökség a téli energiaellátást érintő esetleges kockázatokra figyelmeztet, és ismét takarékosságra inti a lakosságot.