Turisztikai potenciállal rendelkező település lett Sarmaság, ami kiemelt lehetőségeket nyit meg Szilágy megyei község előtt a természeti, kulturális és infrastrukturális fejlesztések terén. Dombi Attila polgármester beszélt terveikről.
A beruházás 192 kilométeren valósul meg, többségében Bihar megyében, kisebb szakaszokkal Arad és Szatmár megyében. A kerékpárutak kialakítása mellett a beruházás árvízvédelmi célokat is szolgál, és a munkálatok közel 98 százalékban befejeződtek.
A román kormány és a Rheinmetall megállapodást kötött a német vállalat által gyártott Lynx gyalogsági harci járművek (IFV) megvásárlásáról – jelentette az Euronews saját forrásokra hivatkozva.
A kápolnási pszichiátriai kórház palliatív szolgáltatások nyújtásával kibővíti tevékenységi körét – jelentette be az intézményt fenntartó Arad megyei önkormányzat. Ez újdonságot jelent a romániai közegészségügyi rendszerben.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
A magyar kormány számára kiemelt cél, hogy a külhoni magyar közösségek ne csupán fennmaradjanak, hanem fejlődjenek is, gazdaságilag és identitásukban, magyarságukban egyaránt – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Az országos helyreállítási tervből (PNRR) kiszorult kórházfejlesztések az egészségügyi operatív program keretében részesülhetnek finanszírozásban – közölte szerdán a miniszterelnök.
Brassó újabb lépést tesz afelé, hogy a turisták számára még vonzóbb és még könnyebben felfedezhető város legyen.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
A fejlesztési minisztérium az elmúlt 17 napban közel 2,4 milliárd lejt utalt ki az elvégzett építkezések és fejlesztések számláinak fedezésére – jelentette be Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy ebben az évben sem az Anghel Saligny közművesítési program keretében, sem az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül nem kötnek új kivitelezési szerződéseket.
Korlátozza a kormány az Anghel Saligny országos beruházási program, az országos helyi fejlesztési program és az országos építési program beruházásait egy, a kabinet csütörtöki ülésén tárgyalt törvénytervezet szerint.
A Pentagon csaknem nyolcadával, rekordszintre növelné az Egyesült Államok védelmi költségvetését az októberben kezdődő 2026-os pénzügyi évre.
Legkevesebb 50 millió eurós beruházás eredményeként 25 kilométeres összefüggő pályarendszert alakítanak ki, víztározó tavat építenek és új húzóberendezéseket telepítenek a borsai síközpontban.
Premier, hogy 3D-sen szkennelték a Románia legszebb barlangjának tartott Medve-barlangot: ennek köszönhetően lehetőség nyílik a földalatti környezetnek a legnagyobb pontossággal történő dokumentálására.
Az Európai Unió (EU) döntése, hogy az Oroszországtól érkező fenyegetés ürügyén növelje a katonai kiadásokat, „rövidlátó” és „káros” – reagált kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.