Hirdetés
Georgescu: a magyar kormány irányítása alá került a román pénzügyi és a fejlesztési tárca

Georgescu: a magyar kormány irányítása alá került a román pénzügyi és a fejlesztési tárca

Budapest irányítása alá került a román pénzügyi és fejlesztési minisztérium azáltal, hogy RMDSZ-es miniszterek kerültek az élükre – vélekedik a szélsőjobboldali Călin Georgescu.

2024. december 19., csütörtök

Bánsági és partiumi fürdőhelyek újulhatnak meg

Tizenkét társaság részesül finanszírozásban egy de minimis támogatási program keretében, melynek célja a romániai gyógyturizmus támogatása, fellendítése. A listán partiumi, bánsági fürdőhelyeken működő cégek is szerepelnek.

Bánsági és partiumi fürdőhelyek újulhatnak meg
2024. november 11., hétfő

Egy erdélyi település és a főváros között ingázik majd a Románia által 20 év után először vásárolt vonat

A Coradia Stream elektromos meghajtású szerelvény, az első vonat, amit a román állam az utóbbi 20 évben vásárolt, megkezdte tesztútjait Bukarest és Brassó között, és a tervek szerint november 20-tól utasokat is szállítani fog ugyanezen az útvonalon.

Egy erdélyi település és a főváros között ingázik majd a Románia által 20 év után először vásárolt vonat
Hirdetés
2024. szeptember 18., szerda

Tetemes összegből támasztaná fel a romániai ipart a kormány

Az országos iparfejlesztési terv a kormány legfontosabb, körülbelül kétmilliárd eurós gazdaságélénkítő csomagja – jelentette ki a szerdai kormányülés elején Marcel Ciolacu.

Tetemes összegből támasztaná fel a romániai ipart a kormány
2024. szeptember 12., csütörtök

Több mint 7 milliárd lejt utalt ki a kormány a tartalékalapból elkezdett beruházások folytatására

Mintegy 7,56 milliárd lejt utalt ki a kormány a tartalékalapból elkezdett beruházások folytatására.

Több mint 7 milliárd lejt utalt ki a kormány a tartalékalapból elkezdett beruházások folytatására
Hirdetés
2024. szeptember 05., csütörtök

Magyarországon is több autópálya-fejlesztést terveznek

Magyarország jól kiépített autópálya-hálózattal rendelkezik, azonban mindezek bővítése már régóta tervben van. Összeállításunkban számba vesszük a magyar sztrádahálózat fejlesztési terveit.

Magyarországon is több autópálya-fejlesztést terveznek
2024. augusztus 23., péntek

A magyar állam 560 millió forinttal támogatja a Sapientia kolozsvári „nyugati bástyájának” felújítását

A magyar állam 560 millió forinttal támogatja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) legújabb kolozsvári épülete felújítását – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter.

A magyar állam 560 millió forinttal támogatja a Sapientia kolozsvári „nyugati bástyájának” felújítását
Hirdetés
2024. július 08., hétfő

Dicsekszik a PSD: szerintük Craiova, Buzău és Brăila is lekörözi Nagyváradot és Kolozsvárt

Craiova, Buzău, Brăila vagy Târgovişte lakosságarányosan felülmúlja Nagyváradot, Kolozsvárt vagy Konstancát a támogatható pályázatok összértéke tekintetében – derül ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn közzétett elemzéséből.

Dicsekszik a PSD: szerintük Craiova, Buzău és Brăila is lekörözi Nagyváradot és Kolozsvárt
2024. június 05., szerda

Bővítették a kolozsvári repteret, így már évi 4,5 millió utast képes fogadni

Befejeződött a kolozsvári repülőtér bővítése, amellyel az éves utasforgalmi kapacitás 4,5 millióra nőtt – jelentette be a létesítményt üzemeltető Kolozs megyei önkormányzat szerdán.

Bővítették a kolozsvári repteret, így már évi 4,5 millió utast képes fogadni
2024. március 28., csütörtök

Távorvoslást lehetővé tevő, korszerű eszközökkel látják el az ország 131 sürgősségi osztályát

A legmodernebb telemedicinális eszközökkel szerelik fel az ország 131 sürgősségi osztályát – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Távorvoslást lehetővé tevő, korszerű eszközökkel látják el az ország 131 sürgősségi osztályát
2024. február 27., kedd

Románia 4-5 év múlva Európa egyik legnagyobb gazdasági hatalmává válhat – vizionálja Ciolacu

Ha megőrzi a politikai és gazdasági stabilitását, Románia a következő 4-5 évben Euróba egyik legnagyobb gazdasági hatalmává válhat – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu.

Románia 4-5 év múlva Európa egyik legnagyobb gazdasági hatalmává válhat – vizionálja Ciolacu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. február 26., hétfő

Romániában a többi NATO-tagállamhoz hasonlóan felkészítik az egészségügyi rendszert egy esetleges konfliktusra – mondta Arafat

Minden szövetséges országban azon dolgoznak, hogy a NATO-tagállamok egészségügyi rendszereit felkészítsék egy esetleges konfliktushelyzetre – jelentette ki Raed Arafat belügyi államtitkár.

Romániában a többi NATO-tagállamhoz hasonlóan felkészítik az egészségügyi rendszert egy esetleges konfliktusra – mondta Arafat
Hirdetés
2024. február 21., szerda

Minden idők eddigi legdrágább romániai fegyverbeszerzésének ígérkezik az F-35-ös vadászgépek vásárlása

A legdrágább eddigi fegyverbeszerzésnek ígérkezik Románia azon terve, hogy 5. generációs amerikai F-35-ös vadászrepülőgépeket vásároljon.

Minden idők eddigi legdrágább romániai fegyverbeszerzésének ígérkezik az F-35-ös vadászgépek vásárlása
2024. február 16., péntek

Újabb erdélyi autópálya-szakaszon kezdődhet hamarosan a munka, török vállalkozás épít sztrádát Maros megyében

Aláírták pénteken a szerződést a török kivitelezővel az A8-as autópálya Marovásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának megépítésére, ezzel az összes, az uniós helyreállítási program (PNRR) keretében finanszírozott autópályaszakasz egyenesbe került.

Újabb erdélyi autópálya-szakaszon kezdődhet hamarosan a munka, török vállalkozás épít sztrádát Maros megyében
2024. február 08., csütörtök

Két év múlva érkezhetnek Romániába a legmodernebb amerikai Abrams harckocsik – Idén 15 fegyverbeszerzési program indul

A román szárazföldi erők által használt Abrams harckocsikat 2026-tól kezdődően, az amerikai hadsereg által is használt típus legmodernebb változatában fogják szállítani – derült ki védelmi minisztériumi forrásokból.

Két év múlva érkezhetnek Romániába a legmodernebb amerikai Abrams harckocsik – Idén 15 fegyverbeszerzési program indul
Hirdetés
2024. február 06., kedd

Nagyszabású fejlesztés: frissített digitális eszköztárral kezdődik az új félév a Sapientia egyetemen

Nagyszabású fejlesztést hajtottak végre, így frissített digitális eszköztárral kezdődik az új félév a Sapientia EMTE-n.

Nagyszabású fejlesztés: frissített digitális eszköztárral kezdődik az új félév a Sapientia egyetemen
2024. február 02., péntek

Kolozsvár nyomában loholnak a nagyváradi fejlesztések, lakosságarányosan itt seperték be a legtöbb uniós pénzt az országban

Közel hárommilliárd lejes idei költségvetésével Nagyvárad Erdély egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amely 15 év alatt 1,5 milliárd euró uniós forrást hívott le. A Krónika által megkérdezett illetékes szerint a siker titkát a pályázatírás jelenti.

Kolozsvár nyomában loholnak a nagyváradi fejlesztések, lakosságarányosan itt seperték be a legtöbb uniós pénzt az országban
Hirdetés
2024. január 29., hétfő

Szamos Expressz: még egy lépéssel közelebb a Szatmárnémetit Magyarországgal összekötő gyorsforgalmi út

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) meghirdette a közbeszerzési eljárást a Szatmárnémetit Magyarországgal összekötő gyorsforgalmi út építésére – írta hétfőn az Economedia.ro román gazdasági portál.

Szamos Expressz: még egy lépéssel közelebb a Szatmárnémetit Magyarországgal összekötő gyorsforgalmi út
Hirdetés
Hirdetés