Az Európai Unió nyugalomra és önmérsékletre szólít fel a venezuelai válság elmérgesedésének elkerülése és a békés megoldás biztosítása érdekében – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
Az Európai Bizottság több mint 586 millió eurót utalt át Romániának a 2021-2027-es Közlekedési Program keretében a Kohéziós Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásaiból.
Továbbra is Romániában a leggyengébb az általános forgalmi adó (áfa/TVA) begyűjtésének a hatékonysága – irányította rá a figyelmet az Európai Bizottság által a héten közzétett, Áfarés Európában című jelentés.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy az EU Bírósága elé idézi Romániát a környezeti levegő minőségéről szóló irányelvek (a 2008/50-es és a 2004/107-es irányelv) által rá rótt kötelezettségek elmulasztása miatt – közölte az EB.
Az Európai Unió jogilag kötelező érvényű célt fogadott el, amely szerint 2040-re 90 százalékkal kell csökkenteni a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátást az 1990-es szinthez képest – közölte az Európai Bizottság.
A Román Vámhatóság (AVR) a pénzügyminisztériummal együttműködve benyújtotta Románia pályázatát az Európai Unió jövendőbeli Vámhatósága székhelyének Bukarestben való elhelyezésére.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
A Romániával szembeni túlzottdeficit-eljárás átmeneti felfüggesztéséről szóló EB-döntés is igazolja, hogy a kormánynak az elmúlt hónapokban hozott intézkedései helyesek és eredményesek – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy átmenetileg felfüggeszti a túlzottdeficit-eljárást Romániával, Magyarországgal, Ausztriával, Belgiummal, Franciaországgal, Olaszországgal, Máltával, Lengyelországgal és Szlovákiával szemben.
Üdvözöljük az Egyesült Államok Ukrajna békéjének megteremtése érdekében kifejtett erőfeszítéseit, a 28 pontos béketerv vázlata fontos, de további munkálatokat igényel – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
A vészhelyzet esetén szükséges katonai célú szállítás hatékonyságának megnövelése érdekében az EU határok nélküli katonai mobilitási területet kíván létrehozni – jelentette be Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben szerdán.
Dragoș Pîslaru európai projektekért felelős miniszter szerint nem biztos, hogy az Európai Bizottság teljesítettnek fogja tekinteni a bírói és ügyészi különleges nyugdíjakkal kapcsolatos kritériumot, ha csak a törvénytervezet lesz meg november 28-ig.
A tavasszal becsült 1,4 százalékról 0,7 százalékra módosította hétfőn közzétett őszi prognózisában az Európai Bizottság a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke reagált a Közös Agrárpolitikát átszervező javaslata nyomán kialakult vitára. A Romániai Gazdák Klubja úgy fogalmaz, hogy az Európai Bizottság javaslata „pusztító költségvetési csökkentéseket rejt”.
A kormány megpróbált tárgyalni az Európai Bizottsággal a bírák és ügyészek különleges nyugdíjainak rendezésére kiszabott határidő kitolásáról, ami az uniós helyreállítási terv (PNRR) egyik mérföldkövének számít.
A magyar érdekeltségű Wizz Air fapados légitársaság újabb pert indított a Tarom román állami légitársaságnak nyújtott kormányzati támogatás ellen.
Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat – jelentette ki Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban.