Az Agent Green bejelentette, hogy panaszt tesz az Európai Bizottságnál (EB) Románia kormánya ellen a Bucsecs-hegységben kedden történt halálos medvetámadás ügyében.
Megkezdődött csütörtök délután az európai uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők értekezletének középpontjában a központi EU-intézmények új vezetőinek kiválasztása szerepel.
Románia ismét kérni fogja az Európai Bizottságot, hogy a gazdákat súlyosan korlátozó környezetvédelmi előírások felülvizsgálata után tegye lehetővé a tenyészállatok vásárlását – nyilatkozta hétfőn az Agerpresnek a mezőgazdasági miniszter.
Románia az elmúlt évek egyensúlyhiányai után is túlzott mértékű makrogazdasági egyensúlyhiánnyal küzd a folyó fizetési mérleggel kapcsolatos sebezhetősége és főként a magas és növekvő költségvetési deficit miatt – állapította meg az Európai Bizottság.
A hivatalosan azonosított romániai fürdőhelyek 70 százaléka 2023-ban megfelelt a legmagasabb szintű minőségi előírásoknak, és az ország valamennyi fürdőhelye eleget tett a minimális minőségi kritériumoknak.
Az európai gazdáknak versenyképes és gazdabarát uniós agrárpolitikára van szüksége, Magyarország ezeket a szempontokat fogja képviselni uniós elnöksége idején – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az Európai Bizottság úgy határozott, kötelezettségszegési eljárást indít Románia, Bulgária, Görögország, Litvánia, Málta, Portugália és Szlovénia ellen az épületek energiahatékonyságával kapcsolatos kötelezettségeik elmulasztása miatt.
Brüsszel eljárást indított a Meta ellen – vizsgálják, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
Az Európai Bizottság 2024 végéig meghosszabbította az ukrajnai háború okozta válság miatt bajban levő mezőgazdasági farmoknak nyújtandó támogatást. Tizenöt tagállam viszont azt kéri, a kistermelőknek szánt de minimis támogatások összege megduplázódjon.
Klaus Iohannis román elnök is esélyes lehet az Európai Bizottság elnöki tisztségének elnyerésére abban az esetben, ha a jelenlegi elnök, Ursula von der Leyen nem nyer újabb mandátumot – írja a Politico.
Az Európai Bizottság szerdán úgy döntött, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Romániával szemben.
Is this trUE? címmel dezinformáció-ellenes kampányt folytat márciustól júniusig az Európai Bizottság romániai képviselete. A kampány célja, hogy felhívja a polgárok figyelmét a félretájékoztatás jelenségére.
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos „kérdések meg nem oldódtak” – jelentette ki az igazságügyekért felelős biztos.
Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és az uniós testület több tagja gratulált szombaton Romániának és Bulgáriának a március 31-én bekövetkező részleges schengeni csatlakozásukhoz.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Figyelmeztetések és kritikák cunamija zúdul a romániai illetékesekre az Európai Bizottság képviselőinek bukaresti látogatása során, amelynek célja az országos helyreállítási terv (PNRR) helyzetének áttekintése.
A Microsoft 365 szoftver Európai Bizottság általi használata sérti az uniós intézményekre és szervekre vonatkozó adatvédelmi követelményeket – közölte az európai adatvédelmi biztos hivatala (EDPS) hétfőn.