A román gazdaság teljesítménye stagnált 2026 második negyedévében az előző három hónaphoz képest, az első félévben pedig 0,6 százalékkal csökkent éves összevetésben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – adta hírül a Profit.ro hírportál.
A horvát Prima Group tulajdonába került a nagyszalontai ADA bútorgyár – adta hírül a Profit.ro gazdasági hírportál.
Még legalább három évet várni kell jelen állás szerint a harmadik gyorsforgalmi összeköttetésre Magyarország és Románia között, ami ötéves csúszást jelent a kezdetekkor lelkesen, vagy inkább vakmerően kitűzött célokhoz képest.
Romániában nyitott regionális szervízközpontot a brit globális energetikai vállalat, az Aggreko – írja az Economica.net gazdasági szakportál a vállalat közleménye alapján.
A gazdaság alakulása láttán a BCR lefelé módosította becsléseit, és úgy véli, hogy Románia idén hivatalosan is recesszióba kerül.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Nagyváradon nyit új központot az egyik legnagyobb európai közúti fuvarozó, a Girteka – adta hírül a Profit.ro gazdasági hírportál.
Nagyszabású áramfejlesztés Erdélyben: a hálózatkezelő csak idén mintegy 1,5 milliárd lejből fejleszt. De mit jelent ez a hatalmas összeg a gyakorlatban? Cikkünkben górcső alá vesszük az erdélyi hálózat elhallgatott árnyoldalait, a panaszlehetőségeket is.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Újabb üzemet épít Nagyszalontán a belga papíripari vállalat, a VPK Group – jelentette be a város polgármesteri hivatala. A gyár alapkőletételét kedden tartották Török László polgármester és a vállalat képviselőinek jelenlétében.
Bezárja a Zsibón működő üzemét az amerikai autóipari biztonsági rendszereket fejlesztő és gyártó Joyson Safety Systems – írja a Profit.ro a Szilágy megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
Egy kínai, nehéz építőipari gépeket gyártó vállalat az európai piacra való belépést tervezi, és ennek érdekében megkezdte az előkészületeket egy gyártóüzem megnyitására a Brassó megyei Vidombákon – adta hírül a BZB.ro.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
Felújítják Dés és környéke egyik legfontosabb turisztikai és közösségi vonzerejét, a Torok fürdőt. A 4,5 millió eurós fürdőberuházás több látogatót, erősebb helyi gazdaságot és korszerűbb rekreációs lehetőségeket ígér.
Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi – írja a Profit.ro a vállalat közleménye alapján.