A chiºinãui parlament azonnali összehívását és a Moldovai Köztársaság állampolgáraival szemben bevezetett román vízumkényszer nyomán kialakult helyzet megoldását szorgalmazták a hét végén a moldovai szociál-liberálisok, miután vízumigénylők ezrei özönlötték el az új év első napjaiban a Pruton túli ország nagykövetségét.
Három televíziót büntetett meg csütörtökön az Országos Audiovizuális Tanács (CNA). A CNA tagjai 25 ezer lejjel bírságolták meg a Naþional Tv-t, amiért három olyan műsort mutatott be, amelyben George Becali, az Új Generáció Pártjánal (PNG) elnöke trágár szavakkal illette Cozmin Guºát, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) elnökét, valamint Cornel Nistorescu újságírót. A Prima Tv-t szintén 25 ezer lejjel büntették meg egy olyan, pornográf elemeket...
Külföldön is, belföldön is bírálják a felekezeti törvényt.
Több emberjogi és vallási szervezet is elégedetlenségének adott hangot a nemrégiben elfogadott egyházi törvénnyel kapcsolatosan. A jogszabály ellenzői kifogásolják, hogy az megnehezíti az egyházak elismerését, ezért jogi úton próbálják elérni a vitatott cikkelyek megváltoztatását. A spcm.org honlap által idézett Forum 18 News Service szerint a szóban forgó szervezetek megdöbbenésüknek és...
A polgármesterek mintegy egynegyede pártot váltott 2006-ban, derül ki Közpolitikai Intézet (IPP) felméréséből. Az IPP szerint a polgármesterek migrációját felgyorsította a helyi választottak jogállását szabályozó törvény módosításainak elfogadása 2006 nyarán, amely lehetőséget adott arra, hogy a törvény hatályba lépése előtt 45 napig a polgármesterek mandátumuk elveszítése nélkül válthattak pártot. A legutóbbi választások óta 2005-ig a...
Tizenöt alelnöke lesz a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), a vezetőket név szerint választják meg az alakulat jövő hétvégi kongresszusán, döntötte el a csütörtökön Szinaján a PNL ügyvezető bizottsága. A pártvezetőségi gyűlés célja a január 12-én kezdődő választmányi ülés előkészítése volt. Nyolc alelnök hatáskörébe a fejlesztési régiók képviselete tartozik, heten pedig a párt belpolitikai és nemzetközi kapcsolataiért felelnek majd országos...
Átlagosan kilenc százalékkal emelkedik a tanárok bére 2007-ben, ám figyelembe véve az infláció 4,5 százalékos előrejelzett mértékét, valójában csak 4,5 százalékos növekedésről beszélhetünk. Az oktatásügyi tárca összesen 22 százalékos béremelést ígért a tanerőknek erre az évre, két részletben: a tervek szerint április elsejétől hét, október elsejétől pedig 15 százalékkal nőnek az oktatói fizetések. Ez azonban az infláció miatt valójában...
Elfogadták Miron Cozma feltételes szabadlábra helyezési kérelmét – a bukaresti bírák „kezében” a bányászvezér sorsa.
A Rahova büntetés-végrehajtási intézet rendkívüli bizottsága tegnap jóváhagyta Miron Cozma feltételes szabadlábra helyezési kérelmét, amelyet eljuttatott a fővárosi 5. kerületi bírósághoz. A bíróság várhatóan a napokban dönt a volt bányászvezér szabadlábra helyezésének ügyében. Cristian Velicea, a Rahova...
Nem hozott sokat a konyhára az elmúlt év Traian Bãsescu számára – legalábbis ez derül ki az államfő tegnap nyilvánosságra hozott, a 2006-os évre szóló vagyonbevallásából. Nem tett szert semmilyen ingatlanra, sem autóra, így a dokumentumban ugyanazok a tételek szerepelnek, mint tavaly: két, 2003-ban vásárolt földterület, egy lakás, egy garázs és két személygépkocsi. Az elnök bankszámláin is ugyanaz az összeg szerepel, mint egy éve, az egyetlen...
Három órát töltött a minisztériumban az RMDSZ által jelölt Krámer Alpár.
Elméletileg nyolc napig, a gyakorlatban néhány óráig töltötte be a Gazdasági Minisztérium államtitkári tisztségét Krámer Alpár. Az RMDSZ által jelölt tisztségviselőt december 21-én nevezte ki, és december 29-én mentette fel tisztségéből Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök. A hírt tegnap közölte a miniszterelnöki hivatal. A News In hírügynökség minisztériumi...
Románia EU-biztosa párbeszédet javasol a kolozsvári Babeº–Bolyai ügyében.
Rostás Szabolcs Nemkívánatosnak nevezte a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen kialakult helyzetet lapunknak Leonard Orban, Románia január elsejétől tisztségébe lépő, a többnyelvűségért felelős EU-biztosa, aki szerint a BBTE ügyére egyedül a párbeszéd hozhat megoldást. Noha a bukaresti technokrata ma hivatalosan is elfoglalja brüsszeli bársonyszékét, a Krónika...
Az idén ismét változik az érettségi és a kisérettségi lebonyolítási rendszere. Az oktatási minisztérium módosítása értelmében január15-én a tárca honlapján közzéteszik az írásbeli vizsgák tételeit, majd a nyári vizsgákat követően, az eredmények kihirdetése után a diákok megnézhetik vizsgadolgozatukat.
Traian Bãsescu államfőt ünnepelték, Cãlin Popescu-Tãriceanut kifütyülték a fővárosi ünnepségeken.
Az Európai Unió lobogójának felvonásával, Beethoven Örömódájával, koncertekkel, tűzijátékkal, lézerfényjátékkal és koncertek sorozatával ünnepelték az új évet és Románia európai uniós csatlakozását Bukarestben. A Cotroceni és Victoria-palota közötti feszültség azonban a fővárosi ünnepségekre is rányomta bélyegét, Bukarestben ugyanis...
Több mint 12 ezren tekintették meg tegnap a parlament épületét, miután hétfőn, a Nyílt Parlament elnevezésű program keretében mintegy négyezer személy látogatta meg a törvényhozás helyszínét. Ma déltől Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke vezeti körül az épületbe látogató érdeklődőket.
A csatlakozás sem fékezi a román állampolgárok elvándorlását.
Európa szinte valamennyi hírügynöksége szétkürtölte az év első napján a „gólyahírt”, miszerint Spanyolországban és Olaszországban egyaránt román nemzetiségű az idén elsőként született gyermek. A színes hírek kategóriájában megjelent információ a frissen uniós tagállammá vált Romániában akut társadalmi kérdésnek számít. Jelenleg ugyanis több mint kétmillió román...
Románia és Bulgária csatlakozását követően hivatalosan is elfoglalhatta EU-biztosi tisztségét Leonard Orban és Meglena Kuneva, így az Európai Bizottság (EB) létszáma 27-re emelkedett.
Bevonultak a kormányerők Mogadishuba, az iszlámisták visszavonták csapataikat
Rendkívüli állapotot hirdetett Szomáliában az ideiglenes kormány, amelynek katonái az etióp hadsereg támogatásával csütörtökön ellenállás nélkül elfoglalták a fővárost, Mogadishut, néhány órával az után, hogy az iszlámista lázadók fél év elteltével kivonultak onnan.
Marosvásárhelyen találkozott Markó Béla és Tőkés László
Toró T. Tibor személye is jelzi, hogy nem választanak el bennünket óriási szakadékok, jegyezte meg Markó Béla az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel folytatott csütörtöki tárgyalásokról kilépve. Az RMDSZ elnöke annak kapcsán mondta ezt, hogy a szövetség Temes megyei parlamenti képviselője ezúttal EMNT-alelnöki minőségében volt jelen.