2010. június 24., 09:412010. június 24., 09:41
Minderre azért van szükség, mert a bizottság korábban azt kérte a szenátus házbizottságától, járuljon hozzá, hogy az oktatási szaktestület a nyári parlamenti szünet időtartama alatt is folytathassa tevékenységét, hogy el tudja fogadni az oktatási törvény tervezetére vonatkozó jelentést. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a szenátus működési szabályzatát módosítsák, mégpedig oly módon, hogy – a határozatképesség megőrzése érdekében – a szabadságon lévő bizottsági tagokat frakciótársaik is helyettesíthessék.
A jogszabálytervezet 331 cikkelyéből egyébként eddig ötvenet vitatott meg a bizottság, ám a munkát lassítja, hogy összesen 1371 módosító javaslatot nyújtottak be hozzá. Maga Traian Băsescu államfő Mircea Geoană házelnöknek küldött levélben sürgette a szenátust, azt kérve, hogy még ebben az ülésszakban vitassa meg és szavazzon az oktatási törvényről. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által a ház élére delegált Geoană válaszában úgy értékelte, nem indokolt a sietség. Kedden Markó Béla kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke is arról beszélt, hogy fennáll a veszélye: az új jogszabály hatálybalépése egy tanévet késhet, ha csak az őszi ülésszakban fogadja el a szenátus.
Egyúttal azt is felpanaszolta, hogy a bizottsági vitát elsősorban az ellenzéki képviselők időhúzása nyújtja tovább. Az új jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát is, a képviselőház az ellenzék – elsősorban a nemzeti Liberális Párt (PNL), de a PSD honatyáinak – nacionalista kirohanásai közepette fogadta el. A PNL bejelentette, ha nem módosítják a földrajz és a történelem oktatására vonatkozó cikkelyt, nem szavazza meg a jogszabályt a szenátusban, amely döntéshozó kamara.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).