Valamennyi román párt a jelenleg ellenzékben lévő RMDSZ kegyeit keresi, amely azonban most azzal van elfoglalva, hogy visszanyerje választói bizalmát – állapították meg a hétfői bukaresti lapok, az RMDSZ hétvégi kolozsvári kongresszusát kommentálva.
Immár nyíltan is megkörnyékezte az RMDSZ-t a román Nemzeti Liberális Párt (PNL), amelynek vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködésre tettek javaslatot Kelemen Hunoréknak a szövetség hétvégi kolozsvári kongresszusán.
Mindig tiszteletben tartjuk az alapvető emberi jogokat és a perrendtartási garanciákat, és nem válogatunk sem etnikai szempontból, sem valamely párthoz vagy valláshoz tartozás alapján – szögezte le a Magyar Nemzetnek adott interjúban Laura Codruţa Kövesi.
Kifarolt az RMDSZ a törvényhozók speciális nyugdíjáról szóló, a szövetség tizennégy képviselője és szenátora által is ellenjegyzett törvénytervezet támogatása mögül.
Kétszázhuszonöt képviselő írta alá azt a csütörtökön benyújtott törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében megnövelnék a honatyák nyugdíját.
Május elején kerül sor Budapesten Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter találkozója – erősítette meg a Krónika kérdésére a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
Megszűnt szerdán Markó Attila, az RMDSZ korrupcióval gyanúsított volt képviselőjének mandátuma, miután a képviselőház plénuma tudomásul vette, hogy lemond a képviselői tisztségről.
Megérkezett kedden a parlamentbe annak a dokumentumnak az eredetije, amely Markó Attila eddigi RMDSZ-es képviselő mandátumáról való lemondását rögzíti.
A román állam az igazságügyi rendszert, a korrupcióellenes ügyészséget eszközként használja fel arra, hogy megakassza a restitúciós folyamatot, újból államosítson már visszaszolgáltatott ingatlanokat – mondta a Kossuth Rádióban Markó Attila.
Cáfolta Gerge Copos üzletember, volt miniszterelnök-helyettes, hogy plágium lenne azon, tudományos munkaként emlegetett könyvek között, amelyeket a börtönben írt, és amelyek megírása nyomán több hónappal csökkent szabadságvesztésének időtartama.
Közleményben bírálta pénteken a bukaresti német nagykövetség Romániát, amiért az utóbbi időben a mentelmi jogra hivatkozva több honatyát is megvédett a parlament a büntetőjogi felelősségre vonástól.
Romániai terrorakciók megelőzését szolgálta a hat arab származású francia állampolgár kiutasítása az országból – közölte pénteken a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az Euronews hírcsatornával.
Megfontolásra visszaküldte a bukaresti parlamentnek az új pártfinanszírozási törvényt Klaus Johannis román államfő pénteken.
Románia a NATO megbízható partnere, és nem hagyja magát megfélemlíteni az orosz diplomácia agresszív megnyilatkozásai által – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök egy moszkvai vádra reagálva.
Teljes mértékben eltörölné a honatyák mentelmi jogát Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze.
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a DNA Markó Attila lemondott RMDSZ-es képviselő, Theodor Nicolescu nemzeti liberális párti honatya, Horia Georgescu, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) volt vezetője ellen.
Laurenţiu-Mihai Ştefannal, a román államelnöki hivatal belpolitikáért felelős elnöki tanácsosával találkozott szerdán az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége.
Alkotmányos konfliktusba került a szenátus az igazságszolgáltatással, amikor a Dan Șova PSD-s szenátor előzetes letartóztatására vonatkozó korrupcióellenes ügyészségi kérés jóváhagyásához minősített, nem pedig egyszerű többséget követelt.