Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.
Egy olyan kormány, amely nem támaszkodik kifejezett politikai támogatásra, nem jelent megoldást Románia számára – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után.
A román fél „írásban és szóban is megfogalmazott, meglehetősen határozott” álláspontot közvetített Ukrajna felé a konstancai kikötőben felrobbant drón miatt – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal a Nicușor Dan elnök által kormányalakításra felkért Eugen Tomac annak érdekében, hogy parlamenti többséget szerezzen szakértői kabinetje számára.
Egy lupényi férfi ellen indult hajtóvadászat, miután rálőtt volt barátnőjére és annak családjára.
A Rezidens Orvosok Multidiszciplináris Szövetsége vasárnap részvétét fejezte ki a Floreasca kórház rezidens orvosa családjának, aki meghalt szombaton, miután eszméletlenül találtak rá az egészségügyi intézmény mosdójában.
Hétfőn kezdődik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a román nyelvi kommunikációs készségek felmérésével.
Az elmúlt hetek szokatlanul hűvös és csapadékos időjárása jelentős késést okozott a romániai görögdinnye-termesztésben, ezért a vásárlóknak az idén tovább kell várniuk a hazai termés megjelenésére.
Az ukrán hadsereg által elveszített irányítású tengeri drónok okozták a pénteki incidenseket a Fekete-tengeren és a konstancai kikötő térségében.
Romániának továbbra is számolnia kell a biztonsági kockázatokkal, amíg az orosz–ukrán háború a határai közelében zajlik – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.