Hirdetés

Víz nélkül maradhat a mezőgazdaság, veszélyben az öntözési beruházások

víz

Nyári aszályban kincs az öntözővíz, de bizonytalanná vált az öntözőrendszerek bővítésének finanszírozása

Fotó: Makkay József

Miközben Románia mezőgazdaságát egyre súlyosabban érinti az aszály, az öntözőrendszerek fejlesztése továbbra is akadozik. A szakmai szervezetek szerint a beruházások lassan haladnak, az uniós támogatások jövője bizonytalan, így öntözővíz nélkül az ország élelmezésbiztonsága és mezőgazdasági versenyképessége is veszélybe kerülhet.

Krónika

2026. május 19., 18:422026. május 19., 18:42

Bár a román hatóságok évek óta nagyszabású terveket ígérnek az ország öntözőrendszereinek helyreállítására, a megvalósítás továbbra is messze elmarad a vállalásoktól, még mindig kevés öntözővíz jut kia földekre. Az országos öntözési főinfrastruktúra-rehabilitációs program szerint 2020-ig a rendszerek 70, 2030-ig pedig 90 százalékát kellett volna felújítani, jelenleg azonban

csupán 1,6 millió hektárnyi infrastruktúrát korszerűsítettek, miközben évente mindössze 500 ezer hektárt öntöznek ténylegesen

Hirdetés

– áll Napraforgó-termesztők Szövetségének szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában.

A helyzetet tovább nehezítheti, hogy az Európai Bizottság a 2028–2034-es Közös Agrárpolitika keretében megszüntetné az öntözési beruházások uniós támogatását. Pedig a szakértők szerint az öntözés ma már nem luxus, hanem az élelmezésbiztonság alapfeltétele egy olyan országban, ahol a 9,7 millió hektárnyi szántóföldből 7,3 millió hektárt veszélyeztet az aszály.

A gazdák minden száraz évben milliárdos veszteségeket szenvednek el a terméskiesések miatt, miközben Románia egyre több mezőgazdasági termék importra szorul. Az ágazat problémáit súlyosbítja, hogy a beruházások gyakran elakadnak, és nincs átlátható kimutatás azok gazdasági megtérüléséről sem.

Nicu Vasile, a Napraforgó-termesztők Szövetségének elnöke szerin az öntözési infrastruktúra fejlesztése stagnál, ráadásul az öntözhető területek több mint 70 százaléka két déli régióra koncentrálódik,

ami tovább növeli az ország más térségeinek sérülékenységét. Romániának sürgősen modern, digitalizált és központilag tervezett öntözési rendszerre lenne szüksége.

korábban írtuk

„Elapadt” a romániai öntözési program: nehéz helyreállítani a tönkretett irrigációs hálózatot, a politikusok csak ígérgetnek
„Elapadt” a romániai öntözési program: nehéz helyreállítani a tönkretett irrigációs hálózatot, a politikusok csak ígérgetnek

A román belpolitika egyik központi témájává vált a mezőgazdasági területek öntözése. A nagy szárazság miatt a gazdák gyors állami beavatkozást követelnek, a szaktárca pedig ismét ígérget. 

Kiemelte: az ország mezőgazdaságának jövője az uniós források lehívásától, az intelligens öntözési technológiák bevezetésétől és az állam, valamint a gazdák közötti együttműködéstől függ. Közben újra napirendre került a Szeret–Bărăgan-csatorna építése is, amely az egyik legnagyobb romániai vízügyi projektnek számít. A 23 kilométeres első szakasz közbeszerzése azonban jogi viták miatt elakadt, így a 2028-ra tervezett befejezés veszélybe került. A csatorna elkészülte mintegy 40 ezer hektár öntözését segítené elő, részben energiafogyasztás nélküli, gravitációs rendszerrel.

korábban írtuk

Évek óta nem működik a több mint egymillió lejből felújított öntözőrendszer
Évek óta nem működik a több mint egymillió lejből felújított öntözőrendszer

Közel hat évvel ezelőtt újították fel az ópálosi szivattyúállomást, amellyel több ezer hektár termőföldet lehetne öntözni Arad megyében, de a berendezés csak néhány hónapig működött, mert a Marosból a csatornába szivattyúzott víz elszivárgott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
Hirdetés