Visszaüthet Nãstase beismerése

Az exkormányfő akadályozta meg Traian Bãsescu letartóztatását? Az igazságszolgáltatás munkájába való beavatkozásról tett tanúbizonyságot Adrian Nãstase volt miniszterelnök, aki elismerte, hogy kormányfői mandátuma idején több politikus letartóztatása

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. február 24., 00:002006. február 24., 00:00

A szociáldemokrata politikus az ellene zajló bűnvádi eljárás kapcsán egy kereskedelmi rádiónak adott interjúban elmondta, általában nem ért egyet politikusok őrizetbevételével, és emiatt kormányfői mandátuma idején határozottan fellépett a különböző bűncselekményekkel vádolt politikusok letartóztatása ellen. Bukaresti politikai körökben óriási vihart kavart az elszólás, amellyel Nãstase tulajdonképpen beismerte, hogy hatalmával visszaélve befolyásolta az igazságszolgáltatás tevékenységét.
Ilie Botoº főügyész határozottan cáfolta ugyan, hogy bármikor politikai körök „távvezérlésére” indított volna kivizsgálást a nyomozóhatóság, a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács (CSM) azonban bejelentette, vizsgálatot indít az exkormányfő által mondottak kiderítésére. Traian Bãsescu ellen – nyolcvan másik állami tisztviselővel együtt – még 2004-ben indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely azzal vádolja a jelenlegi államfőt, hogy szállítási miniszterként a többi gyanúsítottal együtt 275 millió eurós kárt okozott az államnak a tengeri flotta értékesítésével. Bãsescut mindeddig azért nem állították bíróság elé, mert a főügyészség tavaly áprilisban – tehát államfővé választása után – újabb bizonyítékok összegyűjtése végett visszaküldte a flottadossziét a DNA-nak.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez