
Kincstári optimizmus. Viorica Dăncilă bízik benne, hogy öt év alatt teljesülhetnek az euróövezethez való csatlakozás komplex feltételei
Fotó: Gov.ro
A kormány tartja magát ahhoz a célkitűzéshez, hogy Romániában 2024-ben bevezessék az eurót hivatalos fizetőeszközként – mondta a szerdai kormányülésen Viorica Dăncilă.
2019. január 30., 20:142019. január 30., 20:14
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a miniszterelnök kifejtette: az euróövezethez való csatlakozás egy komplex folyamat, amelyet szakértőknek, az akadémiai szférának, a munkáltatóknak, a szakszervezeteknek, a politikai pártoknak, a civil szférának és az illetékes intézményeknek közösen és nagy körültekintéssel kell előkészíteniük.
Az üggyel foglalkozó országos bizottság az elmúlt év folyamán kéthavonta ülésezett, munkájuk eredményeként két dokumentum született: az euróra mint hivatalos fizetőeszközre való átállás országos terve, valamint ennek a tervnek az alapját képező jelentés. Ezeket a dokumentumokat a kormánynak el kell fogadnia, ezt követően az Európai Bizottság elé kerülnek. Ez azt is jelenti, hogy
Dăncilă hozzátette: ahhoz, hogy az euróövezethez való csatlakozás a román állampolgárok javára váljon, egy sor intézkedést kell meghozni: a versenyképesség növelését, fenntartható gazdasági fejlődést, és csatlakozni kell az európai árfolyam-mechanizmushoz.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!