
Fotó: Presidency.ro
Dél-Koreában tesz hivatalos látogatást hétfőtől szerdáig Klaus Iohannis. Az államfő koreai hivatali kollégája, Jun Szogjol meghívására látogat az ázsiai országba.
2024. április 19., 11:302024. április 19., 11:30
Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint a látogatás célja a két ország közötti stratégiai partnerség megerősítése.
– derül ki az Agerpres által idézett tájékoztatásból.

Klaus Iohannis elnök idén 34 hivatalos külföldi utazást tett, amelyek összértéke meghaladta a 41 millió lejt.
amely meghatározza a két fél együttműködésének fő irányait a következő tíz évre. Ezen kívül több, a kétoldalú együttműködés elmélyítését dokumentumot elfogadnak olyan területeken, mint
A Koreai Köztársaság az első ország az ázsiai-csendes-óceáni térségben, amellyel Románia a stratégiai partnerség szintjére emelte kapcsolatát. Az erre vonatkozó dokumentumot 2008-ban írták alá.

Dél-Amerikai körútjára is egy, az államfői hivatal által egy luxemburgi cégtől bérelt luxusrepülőgéppel indult útnak Klaus Iohannis államfő, akárcsak nemrég, amikor ázsiai országokat látogatott meg.

Ha az ország számára konkrét gazdasági vagy politikai hasznot nem is biztos, hogy hoz Klaus Iohannis államfő afrikai körútja, legalább egy cég mégis profitálhat belőle.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
A cernavodai atomerőműben a következő két napban elindítják a leállási eljárást, miután a környéken a vízszint elérte a kritikus küszöbértéket. – jelentette be kedden Sorin Rîndașu, a román vízügyi igazgatóság vezérigazgató-helyettese.
Az eMAG „Divat a szerelem” kampánya megmutatja, hogy a futball több egyszerű szenvedélynél: közös nyelv lehet apák és gyermekeik között, amely közelebb hozza őket egymáshoz és segít kimondani azt is, amit máskor nehéz.
„Ma sokkal borúsabb a kilátás, mint tegnap volt” – jelentette ki Diana Buzoianu üögyvivő környezetvédelmi miniszter, miután a crnavodai 2. blokkjának működésére vonatkozó becslést lefelé módosították a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt.
Megvan az eredménye a rendőrség szemléletváltásának: immár csaknem 2000 agresszív sofőrt szankcionált a közlekedésrendészet a forgalomban részt vevő állampolgárok bejelentései nyomán.
Raluca Turcan képviselő hétfőn kezdeményezte, hogy indítsanak vitát a kínai TikTok közösségi felület esetleges betiltásáról Romániában, miután egy hamis információ elterjedése miatt ért támadás egy mentőautót Kolozs megyében.
A Dunán végrehajtott intézkedések hatása nem volt tartós, ezért fel kell készülnünk arra az esetre is, ha a cernavodai atomerőmű 2. blokkja rövid ideig nem működne – jelentette ki az RFI-nek Cristian Buşoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
szóljon hozzá!