Hirdetés

Victor Ponta pártelnököt csinálna Sorin Grindeanuból

Victor Ponta

Victor Ponta

Amennyiben a Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukik, Sorin Grindeanu új kormányt alakít, és átveszi a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetését is – nyilatkozta vasárnap este Victor Ponta.

Hírösszefoglaló

2017. június 19., 10:132017. június 19., 10:13

Ponta az Agerpres szerint azt mondta, a „politikai és közigazgatási koherencia” megköveteli, hogy a kormányt alakító párt elnöke töltse be a miniszterelnöki tisztséget.

„Jómagam pártelnök voltam és miniszterelnök, Năstase szintén, Boc szintén, és 2020-ban vélhetően Ludovic Orban is azt fogja mondani, hogy kormányfő akar lenni.

Hirdetés
Idézet
Liviu Dragnea nem miattunk nem lehet miniszterelnök, hanem azért, mert van egy törvény, amely ezt megtiltja neki”

– fogalmazott a kormányfőtitkár az Antena 3 televízió egyik műsorában, hozzátéve, hogy bár egy „normális országban” a kormányfő irányítja a kabinetet, Romániában ez idáig Liviu Dragnea vezette a kormányt Mihai Busuioc volt főtitkár és Sevil Shhaideh fejlesztési miniszter közvetítésével, ugyanis utóbbinál „voltak a pénzek”.

korábban írtuk

Grindeanu a bizalmatlansági indítvány kudarca esetén sem tárgyalna Dragneával
Grindeanu a bizalmatlansági indítvány kudarca esetén sem tárgyalna Dragneával

Amennyiben a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége által benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukik, tárgyalásokba kezdek a koalíciós pártokkal egy új kormány megalakításáról – nyilatkozta vasárnap este Sorin Grindeanu.

Ponta úgy fogalmazott, a jelenlegi politikai válságot Liviu Dragnea idézte elő, aki olyan rendszert alakított ki a PSD-n belül, amelynek a lényege, hogy mindenben kizárólag ő maga dönthet. Sorin Grindeanu is Liviu Dragnea áldozatává vált, ugyanis hat hónap után megértette, hogy

miniszterelnökként elsősorban nem a pártelnökkel, hanem az ország lakosságával szemben vannak kötelezettségei

– tette hozzá Ponta.

Azokkal az információkkal kapcsolatban, amelyek szerint Dragnea eleve úgy tervezte, hogy hat hónapos lesz a Grindeanu-kabinet mandátuma, Ponta azt mondta, a pártelnöknek eredetileg az volt a célja, hogy eszközöljék ki az alkotmánybíróságnál, hogy ő lehessen a miniszterelnök, ez a próbálkozás azonban kudarcba fulladt.

„Amikor Dragnea azt mondta, hogy ez a kormány hat hónapig lesz hivatalban, még mondott valamit: az alkotmánybírósághoz fordulunk, az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy miniszterelnök lehetek, Grindeanut hazaküldjük, és én leszek a kormányfő. (...) Ha az alkotmánybíróság megengedi, hogy miniszterelnök legyek, Johannis azonban ellenszegül, felfüggesztjük Johannist” – idézte az állítólag Dragnea által mondottakat Victor Ponta.

korábban írtuk

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt, kétes Grindeanu megbuktatásának sikere
Felolvasták a bizalmatlansági indítványt, kétes Grindeanu megbuktatásának sikere

Puccskísérlettel vádolják a kormányzó szociáldemokraták (PSD) Sorin Grindeanu miniszterelnököt és híveit a bukaresti parlamentben vasárnap délután ismertetett bizalmatlansági indítvány szövegében. Nem borítékolható a kormánybuktató kezdeményezés sikere.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés