
Változtatás nélkül fogadta el szerdán a román parlament az állami költségvetést, amelyről azt követően volt kénytelen újból szavazni, hogy Klaus Johannis államelnök visszaküldte felülvizsgálatra a jogszabálytervezetet.
2019. március 13., 17:042019. március 13., 17:04
A büdzsét 245 szavazattal 115 ellenében hagyták jóvá.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kifogásolta, hogy az elnök általánosságokat fogalmazott meg, és nem mondta meg konkrétan, mit kellene módosítani.
Johannis korábban többször bírálta a kormányt a költségvetés miatt, szerinte ugyanis a kabinet olyan bevételekre számít, amelyekkel az államháztartás nem fog rendelkezni. Azt is kifogásolta, hogy a kormány és a parlament jelentősen növelte a pártok működési finanszírozását, illetve azért késleltette a büdzsé elfogadását, hogy az idei évre tervezett közberuházások ne valósulhassanak meg, a betervezett összegeket pedig szociális kiadásokra fordítsák.
Amennyiben a számítások beigazolódnak, a román GDP az idén haladhatja meg először az 1000 milliárd lejt, ugyanis a kormány 1022 milliárd lej (215 milliárd euró) GDP-vel számol. A kormány szerint a büdzsének három prioritása van: az egészségügy, az oktatás és a beruházások.
Klaus Johannisnak alkotmányosan már nincs semmilyen eszköze, hogy megtagadja a költségvetés kihirdetését, így azt 10 napon belül alá kell írnia. Az idei büdzsé azért késett, mert a kormány csak februárban terjesztette a parlament elé.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
szóljon hozzá!