
Nehéz a dolga... Sokáig a karbantartási munkálatokat is hanyagolták a román hadseregben
Fotó: Barabás Ákos
Óriási összegeket fordítottak az utóbbi időben a román haderő fejlesztésére, a beszerzések ugyanakkor elsősorban amerikai üzleti igényeket elégítenek ki. A romokban heverő romániai hadiipar esélyt kaphat az újjáéledésre, de a hadsereg továbbra sem kifejezetten vonzó a fiatalok számára.
2019. február 04., 20:012019. február 04., 20:01
Románia több mint egymilliárd dollárt költött tavaly különböző fegyverek, hadi felszerelések és katonai járművek beszerzésére a tíz évre kiterjedő haderőfejlesztési program keretében. A világ üzleti életét bemutató Business Insider portál egy korábbi összeállítása szerint
A kifejezetten katonai elemzésekre szakosodott Global Firepower friss táblázatán Románia a világ negyvenedik haderejével büszkélkedhet (Magyarország az ötvenhetedik).
Hari Bucur-Marcu biztonsági szakértő a Krónikának elmondta, Romániának megfelelő és hiteles hadereje van a NATO védelmi mutatói alapján. „Azokon a területeken, ahol nincs megfelelő, NATO-kompatibilis technikai háttere és felszereltsége a román hadseregnek, a kétoldalú együttműködések jelentik a megoldást, ezek révén pótolhatók a hiányosságok” – fogalmazott a bukaresti biztonságpolitikai szakértő, példaként említve a légi rendőrséget. A román légtérben ezt a feladatot más NATO-tagállamok pilótái és vadászrepülőgépei látják el.
Hari Bucur-Marcu bírálta a román kormányt, amiért eltitkolja a nyilvánosság elől a védelmi kérdésekben tett lépéseit.
– hangsúlyozta a szakértő, aki szerint ezek ismeretének hiányában mélyebb elemzés helyett csak spekulálni lehet.
László Attila, a bukaresti szenátus védelmi, közbiztonsági és nemzetbiztonsági bizottságának tagja a Krónikának elmondta, nagyon pontos adatok hiányában nehéz összehasonlítani az európai hadseregeket, az viszont tény, hogy Románia korábban képtelen volt teljesíteni NATO-vállalását, miszerint költségvetése két százalékát védelmi fejlesztésekre fordítja. A tavalyi évben ezt a költségarányt sikerült elérni – hangsúlyozta az RMDSZ politikusa. A szenátor arról is beszélt, hogy a védelmi bizottságban többször találkozott azokkal az igényekkel, amelyek egy alulfinanszírozott rendszer felől érkeztek. „Nagyon hosszú ideig még a karbantartási munkálatokat is elhanyagolták. Lényeges javulás történt ugyan 2017–2018-ban, de a kisebb-nagyobb elégedetlenségek felbukkanása nem szűnt meg a különböző fegyvernemek részéről. Az elsorvadt román hadiipart igyekeznek talpra állítani, sok igény megfogalmazódott e terület irányából” – fogalmazott László Attila. Kiemelte:
Aziránt is érdeklődtünk, hogy ezek a bevásárlások mennyire szólnak az Egyesült Államok „kiszolgálásáról”. Az RMDSZ szenátora úgy vélte, bár kétségtelenül sokat nyomott a latban Washington stratégiai partnersége, szó van a beszerzendő eszközök romániai legyártásáról is, ez pedig a hadiipart erősíti. A vásárlással párhuzamosan a technológiai transzfer is megtörténik, ezt tapasztalhatjuk például teherautók vagy hadihajók esetében.
Ami az állományt illeti, a védelmi bizottság tagja szerint elég nagy lemorzsolódás tapasztalható – azaz
az érdeklődés pedig változó intenzitású. Hozzátette: a fizetések egy pályakezdő katona számára nem túl magasak, a lakhatási problémák pedig állandósultak.
Lapunk arról is megkérdezte a politikust, mennyiben hat ki a hadsereg működésére a bukaresti ítélőtábla minapi döntése, amellyel felfüggesztette a vezérkari főnök mandátumának meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet, így a román haderő vezető nélkül maradt. Klaus Johannis államfő a tavalyi év utolsó napjaiban hosszabbította meg államfői rendelettel Nicolae Ciucă tábornok mandátumát, miután elutasította a kormány által javasolt jelöltet. László Attila szerint nem marad vezető nélkül a hadsereg, jogilag tisztázott a helyzet. „Személyek körüli vitáról van szó, de ez nincs befolyással a haderő feladatainak zavartalan ellátására” – közölte a felsőház RMDSZ-es tagja.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.
Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.
A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.
A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.
2 hozzászólás