
A vírus mindig a templomok sarkaiban bújik meg, írja honlapján a huși-i ortodox püspökség
Fotó: Krónika
„Az egészség Isten ajándéka” – írja közleményében a huși-i ortodox püspökség arra reagálva, hogy a hatóságok megtiltották a legnagyobb romániai vallási eseményük, a Szent Paraszkiva-zarándoklat megtartását.
2020. október 09., 16:292020. október 09., 16:29
2020. október 09., 17:062020. október 09., 17:06
A huși-i ortodox püspökség pénteken furcsa közleményben reagált a nagyszabású egyházi esemény letiltására. Mint írták, „mély szomorúsággal” értesültek a hatóságok döntéséről, hogy „sértő módon korlátozzák” a Iași-ba készülő hívek zarándoklaton való részvételét.
Az Agerpres által idézett közlemény szerint egész Moldva osztozik a bánatban, ugyanis a nagyszabású vallási esemény a hit megélésének fontos mérföldköve.
Ennek írói rámutatnak, eddig is betartották a világjárvány miatt óvintézkedéseket, ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy „az egészség Isten ajándéka”. Mint írják,
És úgy állítják be, mintha ezek az események „összeférhetetlenek lennének az egészséggel, és felelőtlenség lenne megtartani őket.
Kifejtik, imádkoznak, hogy Szent Paraszkiva megbocsássa a zarándoklat elmaradását, és a hatóságokban legyen bölcsesség a járvány mérete mellett azt is figyelembe venni, hogy „ebben az országban számos olyan személy is van, aki hisz Istenben és az imádság gyógyító erejében”.

Lemondta a román ortodox egyház legnagyobb tömegrendezvényének számító, csütörtöktől esedékes egyhetes Szent Paraschiva zarándoklatát a koronavírus-járvány miatt a jászvásári érsekség.

Több száz zarándok gyűlt össze kedden Iași-ban annak ellenére, hogy az országos vészhelyzeti bizottság hétfőn este elrendelte: a híveknek tilos a lakóhelyükön kívül rendezett zarándoklatokon, vallási rendezvényeken részt venniük.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!