Hirdetés

Lemondta legnagyobb tömegrendezvényének számító zarándoklatát az ortodox egyház

•  Fotó: Adrian Cuba/Agerpres

Fotó: Adrian Cuba/Agerpres

Lemondta a román ortodox egyház legnagyobb tömegrendezvényének számító, csütörtöktől esedékes egyhetes Szent Paraschiva zarándoklatát a koronavírus-járvány miatt a jászvásári érsekség, miután az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) elrendelte, hogy az egyházi ünnepségeken nem vehetnek részt más településekről érkező hívek.

MTI

2020. október 08., 12:412020. október 08., 12:41

Más években hívek tízezrei tolongtak napokon keresztül a jászvásári székesegyház körül, hogy megérinthessék és megcsókolhassák az országrész védelmezőjeként tisztelt szent ereklyéit.

Az idei zarándoklatot csak azt követően mondta le az érsekség, hogy a hatósági tiltás dacára már hét elejétől kezdve hívők százai torlódtak össze a templom előtt, hogy imádkozhassanak Szent Paraschiva ereklyéi előtt.

Hirdetés

korábban írtuk

Hiába tiltották be a zarándoklatokat, elárasztják Iași-t az ortodox hívek   
Hiába tiltották be a zarándoklatokat, elárasztják Iași-t az ortodox hívek  

Több száz zarándok gyűlt össze kedden Iași-ban annak ellenére, hogy az országos vészhelyzeti bizottság hétfőn este elrendelte: a híveknek tilos a lakóhelyükön kívül rendezett zarándoklatokon, vallási rendezvényeken részt venniük.


Az érsekség szóvivője bejelentette: az ereklyéket nem viszik már ki a templomból és az eredetileg október 8–15. időszakra tervezett zarándoklat helyett csak az október 14-i, Szent Paraschiva-napi liturgiát tartják meg.

Mint ismeretes, az román ortodox egyház a világjárvány kezdete óta több ízben közleményben hívta fel hívei figyelmét a fertőzésveszélyre, és az óvintézkedések betartására szólította fel őket, de

az ország számos templomában a hívek továbbra is egymás után csókolgatják a szentképeket, és ugyanazt a közös kiskanalat befalva veszik magukhoz a papok által szétosztott oltáriszentséget.

korábban írtuk

Csak az ortodoxoknak jár az enyhítés: az RMDSZ szerint kettős mércét alkalmaz a kormány az egyházi ünnepek kapcsán
Csak az ortodoxoknak jár az enyhítés: az RMDSZ szerint kettős mércét alkalmaz a kormány az egyházi ünnepek kapcsán

Kettős mércét alkalmaz a kormány az ország állampolgáraival szemben – véli az RMDSZ. A szövetség hétfőn egy javaslatcsomagot dolgozott ki és juttatott el a kormánynak, amelyben konkrét járványügyi intézkedéseket szorgalmazott a pünkösdi ünnepekre való tekintettel, ám a kabinet nem válaszolt erre.


Idén a járvány miatt a római katolikus egyház is zarándoklat nélkül tartotta meg a csíksomlyói pünkösdszombati búcsút, amelyen az utóbbi évtizedekben hívek százezrei vettek részt.

Miután az utóbbi hetekben ismét gyorsuló ütemben terjed a fertőzés, ezért a járványügyi operatív törzs betiltotta a zarándoklatokat, valamint a vendéglők, mozik és színházak bezárását javasolta a helyi hatóságoknak azokon a településeken, ahol a fertőzöttek száma két hét alatt meghaladja a lakosság 1,5 ezrelékét.

korábban írtuk

Zsúfoltság egy temesvári templomban: egészségért imádkoztak, csak a maszkot felejtették el
Zsúfoltság egy temesvári templomban: egészségért imádkoztak, csak a maszkot felejtették el

Több ezer temesvári állt sorban kedden, hogy megérinthesse, megcsókolhassa Partosi Új Szent József ereklyéjét. Egészségért imádkoztak, csak néhányan megfeledkeztek a járványügyi óvintézkedésekről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével

Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével
2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés