
Ludovic Orban (középen) közölte, most már a tünetmentes fertőzöttek számára is kötelező a legalább 14 napos elkülönítés és az újratesztelés
Fotó: Gov.ro
A közegészségügyi igazgatóságok (DSP) határozattal fogják kötelezni a karanténintézkedések betartására (kórházi beutalás, vagy otthoni karantén) azt a mintegy négyezer személyt, aki kéréssel elhagyta a kórházat azelőtt, hogy meggyógyult volna, illetve aki elutasította a beutalást, jóllehet pozitív volt a koronavírustesztje – jelentette ki kedden a DSP képviselőivel tartott videókonferenciát követően Ludovic Orban miniszterelnök.
2020. július 21., 16:162020. július 21., 16:16
2020. július 21., 16:192020. július 21., 16:19
A kormányfő hozzátette, minden olyan személy esetében, akinél a COVID-19 gyanúja merül fel, a közegészségügyi igazgatóságok kórházi beutalásra kötelező határozatot hoznak diagnosztizálás céljából, és ha pozitívak, az orvos ajánlásától függően határozatot hozhatnak a kötelező kórházi kezelésre vonatkozóan. A karanténtörvény előírásai alapján a bukaresti kormány keddi rendkívüli ülésén kiegészítette a veszélyhelyzet meghosszabbításáról rendelkező határozatát.
Rámutatott: a közegészségügyi hatóságoknak mielőbb ki kell adniuk az otthoni, vagy kórház elszigetelésről szóló rendeletet annak a négyezer fertőzöttnek az esetében, aki a karanténintézkedések korábbi jogalapját megszüntető, július 3-án hatályba lépett alkotmánybírósági határozat óta utasították el a kórházi kezelést. A kormányfő szerint most már a tünetmentes fertőzöttek számára is kötelező a legalább 14 napos elkülönítés és az újratesztelés. A közegészségügyi hatóságoknak gondoskodniuk kell a fertőzésgyanús emberek teszteléséről és a fertőzöttnek bizonyuló páciensek elkülönítéséről. „A teszteléseknél elsőbbségük kell legyen a fertőzésgyanús embereknek azokkal szemben, akik más országokba készülnek nyaralni” – mutatott rá Orban, arra utalva, hogy több ország negatív koronavírus-teszttől tette függővé a külföldiek karanténmentes beutazását.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi közleménye szerint a kedden hatályba lépő karanténtörvény – több mint kéthetes joghézag után – ismét lehetővé teszi a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek kórházi, vagy otthoni elkülönítését, és jogalapot teremt a hatóságoknak arra, hogy karanténra kötelezzék a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő, vagy a járvány sújtotta országokból érkező embereket. Raed Arafat belügyi államtitkár szerint a területileg illetékes közegészségügyi igazgatóságok határozata alapján lehet karanténba helyezni az igazoltan fertőzött személyek kontaktjait.
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) határozatáról beszámolva Arafat közölte, a 4. cikkely kimondja, hogy az igazoltan fertőzött személyek kontaktjait karanténba kell helyezni, és erről, személyre szabott döntéssel a területileg illetékes közegészségügyi igazgatóság határoz. Az 5. cikkely bizonyos kivételeket ír elő: „különleges helyzetekben (például családi események – születés, házasságkötés, elhalálozás – alkalmával, vagy halasztást nem tűrő orvosi beavatkozások/kezelések (pl. onkológiai kezelés, dialízis) miatt, vagy személyi igazolvány kicserélése, külföldi utazás miatt, a megfelelő igazoló dokumentumok alapján a területileg illetékes közegészségügyi igazgatóság elemzés alá vetheti a karantén ideiglenes felfüggesztését a 2. cikkely hatálya (a járványügyi szempontból magas kockázatú országokból, régiókból érkező személyek szerk. megj.) és a 4. cikkely hatálya alá eső személyek esetében”. A karantén felfüggesztését előíró határozatban kötelező módon fel kell tüntetni az időszakot, amelyre a felfüggesztés érvényes.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!