
Adóemelés után adócsökkentés. Calafat polgármestere is visszavonulót fúj
Fotó: Orbán Orsolya
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester után újabb romániai város elöljárója döntött úgy, hogy csökkenti a helyi adókat, amelyeket január 1-jén emeltek meg a Bolojan-kormány döntése alapján – irányította rá a figyelmet a G4media.ro portál. Calafatról van szó, ahol a polgármester azt mondja, vállalja a cselekedeteiből adódó minden kockázatot.
2026. január 26., 12:392026. január 26., 12:39
„Igen, az adókat kikényszerítették. De nem tudom elfogadni, hogy ez a döntés ítélet maradjon. Egyesek számára ez csak egy pénzösszeg. Másoknak álmatlan éjszakákat jelent. Szegényesebb étkezést jelent. Azt jelenti, hogy a receptre felírt gyógyszer kiváltását holnapra kell halasztani. Azt jelenti, hogy már nem tudják tartani a lépést, ami szégyen. Egy városnak nem szabad elnyomnia az embereket azért, hogy egy táblázat néhány oszlopát egyensúlyba hozza” – érvelt az adócsökkentési döntés mellett Mihai Cotea, Calafat szociáldemokrata párti (PSD) polgármestere,
„Már kezdeményeztem egy határozatot, amely kijavít néhány hibát, és bizonyos adók csökkenni fognak. Ezenkívül az ülésen módosítást fogok javasolni, hogy az adók és illetékek visszatérjenek a tavalyi szintre. Sajnos csak a gépjárművekre vonatkozó adókat tudjuk csökkenteni, az ingatlanokra vonatkozókat nem, de mindent, amit lehet, a tavalyi szintre fogunk csökkenteni” – írta Facebook-oldalán az olténiai város elöljárója.
Mint ismeretes, a helyiek tiltakozása nyomán a múlt héten Antal Árpád bejelentette, hogy újragondolják és átdolgozzák az adópolitikát. A sepsiszentgyörgyi adófizetőket ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy a határozat február 2-án lép életbe, így aki még nem fizetett, annak azt tanácsolta, hogy addig ne is tegye. Azoknak pedig akik már befizették adójukat, megígérte, hogy visszatérítik a különbözetet.

Újragondoljuk és átdolgozzuk az adópolitikát – jelentette be csütörtökön Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint így okafogyottá vált a napokban belebegtetett népszavazás kiírása.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
szóljon hozzá!