Hirdetés

Újabb tüntetéshullám kezdődött az igazságügyi reform ellen

•  Fotó: Dávid Anna Júlia

Fotó: Dávid Anna Júlia

Bukarestben és több nagyvárosban vonultak utcára az emberek vasárnap este az igazságügy tervezett reformja ellen tüntetni. A 18 órakor kezdődött akció mottója: „Nem akarunk tolvaj nemzet lenni!”

Krónika

2017. november 05., 18:452017. november 05., 18:45

2017. november 05., 19:062017. november 05., 19:06

Bukarestben a Victoria téren gyülekeztek a tüntetők, ahonnan a tervek szerint 19 órakor a parlament épülete elé vonulnak. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Facebook közösségi portálon szerveződő akción 11 ezren jelezték, hogy rész vesznek.

A főváros mellett Kolozsváron, Temesváron, Galacon, Jászvásáron, Nagyszebenben, Konstancán és Bákóban várták utcára az embereket,

Hirdetés

de több európai nagyvárosban is szerveznek szimpátiatüntetéseket, mint Párizs, Róma, London vagy Berlin.

A bukaresti felvonuláson a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusai és több civil szervezet képviselői is részt vesznek,

így tüntetve az ellen, hogy a kormány által kidolgozott, a szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reformcsomag már a parlament előtt van, és a plenáris vitára vár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete

A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát
2026. július 20., hétfő

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa

Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa
2026. július 20., hétfő

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért

A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton

Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton
2026. július 20., hétfő

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet

Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet
2026. július 20., hétfő

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

CNSAS-poszt a kommunizmus „áldásos” viszonyairól: egy bihari család kézihajtánnyá alakított autóval szökött Magyarországra

A nacionálkommunista Romániából kreatív módszerrel megszökött Bihar megyei család esetét idézte fel a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) egy hétfőn közzétett bejegyzésben.

CNSAS-poszt a kommunizmus „áldásos” viszonyairól: egy bihari család kézihajtánnyá alakított autóval szökött Magyarországra
2026. július 20., hétfő

Viharos időjárás miatt adtak ki riasztást, a Székelyföld is érintett

Felhőszakadásokra és viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A hőségtől egyelőre megszabadultak az Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban élők.

Viharos időjárás miatt adtak ki riasztást, a Székelyföld is érintett
2026. július 20., hétfő

Több erdélyi megyében is okozott károkat a vihar

A hétvégén 16 megye 31 településén és Bukarestben avatkoztak be a tűzoltók a viharkárok felszámolására.

Több erdélyi megyében is okozott károkat a vihar
Hirdetés
Hirdetés