
Fotó: Haáz Vince
Egyelőre nem lehet eldönteni, hogy az oktatási miniszteri rendelettel várhatóan ma megjelenő módosítások javítanak-e majd a romániai oktatás minőségén vagy sem, az viszont az érintettek egybehangzó véleménye szerint egyértelmű, hogy teljesen más lesz a tanévszerkezet, az értékelés ritmusa, ehhez pedig pedagógusnak és diáknak egyformán alkalmazkodnia kell.
2022. június 01., 11:192022. június 01., 11:19
„A tanároknak másként kell megtervezniük a tanévet, hiszen az eddigi rutin megváltozik az értékelésben, nagyobb szabadságot kapnak arra is, hogy mikor adnak jegyet, és nem lesz félévi dolgozat, félévi lezárás” – sorolta Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) székelyföldi alelnöke, amikor a következő tanévtől várható módosításoktásokról kérdeztük. Leszögezte egyúttal:
Az oktatási szakember szerint a tanintézetekre hárul első időszakban a feladat, hogy kövessék, minden tanár napirenden legyen a tananyaggal, folyamatos és következetes legyen az értékelés. „Amíg az új rendszernek kialakul a rutinja, erre nagy figyelmet kell fordítani, mert nem minden pedagógus tud egyformán alkalmazkodni a változáshoz, viszont
– mondta Kiss Imre. Arra is kitért, hogy minden változás az érintettek egy részétől az elején ellenállásba ütközik, de az alkalmazás közben, a gyakorlatban tapasztalják meg az előnyeit és a hátrányait.
A főtanfelügyelő szerint a tanévszerkezet valójában nem sokat változik, hiszen ezek a rövidebb-hosszabb vakációk eddig is léteztek, és feldarabolták a tanévet.
„A pedagógusoknak fel kell nőniük a feladathoz, felelősségteljesen kell élniük a döntés szabadságával, megfelelően kell megtervezniük a munkát, hogy ne legyenek visszaélések, csúszások, a diák kárára” – összegzett Kiss Imre.
Hasonlóképpen vélekedik Vass Péter, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnöke. Aki lapunknak elmondta, alapból nincs kifogásuk a módosítások ellen, amikor a végleges változatot kiközlik, több konkrétumot is tudnak majd.
Majd amikor elkezdődik a módosítások alkalmazása, az érintettek megszokják az új rendszert, véget ér egy tanév, akkor lehet majd mérleget vonni arról, hogy összességében ezek javítottak a romániai oktatás minőségén vagy sem” – szögezte le Vass Péter.

Kedden jelenik meg a közoktatási intézmények működéséről szóló miniszteri rendelet, de a fontosabb módosításokat már hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Amint arról beszámoltunk, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter hétfőn jelentette be a szeptemberben rajtoló tanévtől várható módosításokat. Az egyik legfontosabb változás, hogy ezentúl nem számolnak félév végi tanulmányi átlagot, hanem csak a tanév végén vonnak mérleget a diákok által addig kapott osztályzatok alapján. Ugyanígy nem lesznek többé félévi dolgozatok sem.
A tanügyminiszter bejelentése szerint ugyanakkor a tanárok számára nagyobb autonómiát biztosítanak abban, hogy mikor és miként méri fel a tudásszintet. Azt pedig, hogy egy tantárgyból legkevesebb hány osztályzat kell, az n+3 képlettel fogják kiszámítani, ahol az n azt mutatja, hogy az illető tantárgyból heti hány órája volt a diáknak. „Például egy olyan tantárgy esetében, amelyet heti két órában tanulnak a diákok, legalább 5 osztályzatra lesz szükség a tanévben” – magyarázta a tárcavezető.

Az Egészséges étel az iskolákban program országos szinten való bevezetését javasolja a 2022–2023-as tanévtől Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Tudorel Toader volt alkotmánybíró szerint Nicușor Dan államfőnek konzultálnia kellett volna a parlamenti pártokkal, mielőtt Adrian Veșteát nevesítette miniszterelnök-jelöltnek.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetősége vasárnap 19 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt – tájékoztatott a párt sajtószóvivője, Cristian Seidler.
Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.
Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.
A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.
Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.
Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
szóljon hozzá!